Nem csak nyáron van szükség fényvédelemre – Még mindig sok a tévhit a bőrrák körül

Bőrgyógyász szakemberek hívták fel a figyelmet a rendszeres fényvédő-használatra, valamint a rákszűrések fontosságára. Ezek ugyanis életet menthetnek.

A melanoma (vagyis a bőr pigmentet termelő sejtjeiből kiinduló rosszindulatú bőrdaganat) azért különösen veszélyes ráktípus, mivel fájdalommal, viszketéssel, nagyobb kitüremkedéssel nem jár, csak az érintett anyajegy megváltozott formája árulkodik arról, hogy megkezdődött az elváltozás. Halálos tud lenni, ha későn vesszük észre. Pont ugyanolyan áttétet tud adni, mint egy gyomorrák vagy egy vastagbélrák” – mondta el Dr. Hatvani Zsófia bőrgyógyász a Bioderma és az Institut Esthederm által rendezett kerekasztal-beszélgetésen. Az olyan területek, mint például a hát, amit az ember nem lát rendszeresen, ilyen szempontból nagyon problémások lehetnek.
Ezért a rendszeres szűrővizsgálatok mellett az önvizsgálatról sem szabad elfeledkezni: egyes melanomatípusok nagyon gyorsan, akár egy-két hét alatt meg tudnak változni. Általában évente egyszer elég elmenni bőrgyógyászhoz szűrés céljából, de akinek a kórtörténetében vagy a családjában már volt melanoma, annak akár három-hat havonta is érdemes szakemberhez fordulni.

bőrrák melanoma fényvédelem
Himer Angéla (NAOS), Dr. Hatvani Zsófia, Szabó Anita (Bioderma), Dr. Kádas Martina, Kovács Mónika (Esthederm). Fotó: NAOS

Azt is kifejtették, hogy bár a fényvédelmet általában a nyári hónapokhoz társítjuk, valójában egész évben szükség lenne rá. „UVB-sugárzásból kevesebb van felhős időszakokban, de az UVA ugyanúgy jelen van, ezért télen is kell fényvédőt használni” - mondta Dr. Kádas Martina bőrgyógyász. Az UVA-sugárzás mélyebbre hatol a bőrben, és a gyorsabb öregedéséhez, bőrrák kialakulásához járulhat hozzá. Ezzel ellentétben az UVB felszínesen érinti a bőrt, ezért a bőrdaganatok mellett a napégés kialakulásáért felelős.

Azt is hangsúlyozták, hogy az önbarnítók nem képesek megóvni, és akkor sem vagyunk védettek, ha már lebarnultunk. „Van egy csomó bőrráktípus, amelyek az egész életünkben összegyűlt összes fénykárosodásra alakul ki” – mondta Dr. Hatvani Zsófia. Ezért folyamatosan védeni kell a bőrt, hogy az úgynevezett összegző károsodást minimalizáljuk. A D-vitamin miatt sem kell aggódni, mivel azt szájon át szedve is lehet és kell is pótolni, ha valakinél megállapítják a hiányát.
Sokan például csak alapozót használnak; ezek a készítmények viszont általában 15-30 faktorral rendelkeznek, miközben legalább 50 faktorosra lenne szükség. „Sminkből nem is viszünk fel akkora mennyiséget, amennyit egy fényvédőből kell. Utóbbiból két ujjnyival kell bekenni az arcunkat” – magyarázta Dr. Kádas Martina. Ráadásul a sminktermékek általában csak az UVB-sugárzás ellen védenek (ezt jelzi az, hogy hány faktorosak), az UVA ellen nem.

Címlapkép (Illusztráció): Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!