Egyszerűbbé válhat a bőrrák felismerése

Mesterséges intelligenciát használó eszköz készül a melanoma korai felismerésére az ELKH Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) munkatársainak közreműködésével.

A bőrrák a leggyakoribb, emberekben előforduló, rosszindulatú daganatos megbetegedés, amely egyre több embert érint, a bőrrákok általános kategóriáján belül pedig a melanoma okozza a legtöbb halálozást. A legfrissebb statisztikák szerint a bőrmelanoma jelenleg a hatodik leggyakoribb ráktípus Európában, 2018-ban több mint 144 ezer új esetet diagnosztizáltak.

A legtöbb daganattípus már csak előrehaladott stádiumban okoz tüneteket. A melanoma nem ilyen, éppen ezért nagyon fontos a rendszeres önellenőrzés és szűrés.

Gyógyítható, ha időben felismerik

A melanoma gyógyítható, ha korai stádiumban kezelik. Ebben az esetben a melanomás betegek több mint 90 százaléka még 5 év múlva is életben van. Ám ha a rákos sejtek terjedése már megtörtént és kialakult az áttétes melanoma , akkor az 5 év után életben lévő betegek aránya mindössze 23 százalék vagy még ennél is alacsonyabb. Ezért a gyors diagnózis elengedhetetlen ahhoz, hogy a kezelésre még a helyi és áttétes terjedés előtt sor kerüljön.

melanoma, melanóma, bőrrák, bőrgyógyászat
A bőrmelanoma jelenleg a hatodik leggyakoribb ráktípus Európában.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Így válhat egyszerűbbé a melanoma felismerése

Az iToBoS az Európai Unió (EU) Horizont 2020 kutatási és innovációs programja által finanszírozott kutatási projekt. Célja egy olyan, mesterséges intelligenciára (MI) épülő rendszer létrehozása, amely képes a különböző forrásokból származó információk integrálására, a dermoszkópiás képektől kezdve a teljes orvosi nyilvántartáson át a genomikai adatokig. Az iToBoS projektben tehát egy új diagnosztikai eszközt fejlesztenek, és emellett elkészül egy MI-t használó kognitív asszisztens is. "Ennek az úgynevezett holisztikus értékelőeszköznek minden egyes beteg sajátos jellemzőit meg kell értenie, ezzel megnyílik az út a melanoma személyre szabott, korai felismerése előtt" - írták a SZTAKI közleményében. Ezekkel az eszközökkel az egészségügyi szakemberek képesek lehetnek a bőrrák átfogó, betegre szabott diagnózisára, illetve nagyobb arányban felismerhető lesz a melanoma.

"A nagyszabású nemzetközi projektben kutatóink hasznosíthatják az adatmenedzsment, az informatikai felhők és a mesterséges intelligencia területén eddig megszerzett tapasztalataikat" - idézték a közleményben Lovas Róbertet, az ELKH Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) igazgatóhelyettesét. Mint kiderült, az új diagnosztikai eszközben a mesterséges intelligencia legújabb vívmányait is felhasználják, hogy ezzel megkönnyítsék a jelenleg rendelkezésre álló technológiák - például dermoszkópiás felvételek - által már kinyert adatok, illetve az iToBoS-ban javasolt új hardverrel szerzett adatok felhasználását. Az alapul szolgáló algoritmusok integrálni fogják a különböző forrásokból származó további beteginformációkat - például a beteg kórtörténetét, nemét, korát, illetve minden anyajegye elhelyezkedését -, azért, hogy figyelembe véve az egyes betegek sajátosságait, átfogó, holisztikus értékelést adjanak az egyes anyajegyekről.

Gyorsabb és pontosabb diagnosztizálás

A közlemény szerint a páciens szisztematikus, rendszeres vizsgálatával a rendszer képes lesz az egyes anyajegyekben bekövetkező változások meghatározására is. Ez az egyik leginformatívabbnak tartott jellemző a bőrrák felismerésében. A javasolt új megközelítéssel az orvosok a bőrbetegségeket korábban és nagyobb pontossággal diagnosztizálhatják, ezáltal növelve a személyre szabott klinikai döntéshozatal hatékonyságát és eredményességét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!