Vérszegénységre utaló furcsa jelek – a hideg kéztől a földevésig

A vérszegénység sok esetben rejtve marad, hiszen jelei nagyrészt a helytelen életmódra is ráfoghatók. Fontos azonban tisztában lenni azzal, mire figyeljünk, és egy egyszerű vérvétellel kideríteni, mi állhat a tünetek mögött.

vérszegénység hátterében vashiány, illetve alacsony B12-vitamin vagy folsav-szint is állhat, emellett egyéb súlyos betegségekre, nagyfokú vérveszteségre, fertőzésekre is visszavezethető. Ha fennáll ez az állapot, csökken a vér vörösvérsejtjeinek a mennyisége és a mérete, így azok nem képesek elegendő oxigént és tápanyagot szállítani a sejtekhez. A tünetek fellépte esetén a vérszegénység egy egyszerű vérvétellel kideríthető, és táplálkozással, illetve a hiányzó elemek, vitaminok pótlásával könnyen kezelhető.

hajhullás, vérszegény, hullik a haja
A hajhullás a vérszegénység egyik tipikus tünete. Fotó: Getty Images

A vérszegénység tünetei – melyek nagyrészt a vér csökkent oxigénszállító-képességéből adódnak – sokszínűek lehetnek, ráadásul a legtöbb panasz hátterében számos más betegség is állhat, ezért nehéz felismerni. A Mayo Clinic leírása szerint a vérszegénység sok esetben eleinte nem okoz tüneteket, ám idővel egyértelmű, egyre súlyosbodó panaszok utalnak a jelenlétére. 

A vérszegénység jelei

  1. Krónikus fáradtság: az agy és az izomzat csökkent oxigénellátottsága miatt az állandó fáradtság az egyik legtipikusabb tünet, sokszor ez a panasz jelenik meg először.
  2. Huzamosabb ideig tartó, visszatérő fejfájás
  3. Világos íny: minél világosabb, annál súlyosabb a vérszegénység.
  4. Szapora pulzus: ilyenkor a kevesebb oxigént gyorsabb keringéssel igyekszik kompenzálni a szervezet.
  5. Emésztőszervi panaszok: étvágytalanság, székrekedés, puffadás, hányinger.
  6. Hideg kezek és lábak
  7. Vörös, gyulladt nyelv, kellemetlen égő érzés, a szájzug kireped, kisebesedik.
  8. Koncentrációs nehézség, a gondolkodás lassulása.
  9. Szívritmuszavarok: a szívnek erősebben kell dolgoznia, hogy mindenhová elég oxigén jusson a szervezetben.
  10. Hajhullás
  11. Fülzúgás, gyakori szédülés
  12. Légszomj
  13. Mellkasi fájdalom
  14. Elvékonyodott, töredezetté váló körmök
  15. Látási zavarok
  16. Ingerlékenység
  17. Furcsa dolgok megkívánása, evése (jég, föld, kréta)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!