A szapora pulzus ilyenkor jelezhet bajt

Talán csak az izgatottság, vagy a túlzott koffeinfogyasztás váltotta ki, de a szapora pulzus hátterében betegségek is húzódhatnak.

A túl gyors pulzus igen gyakran természetes kísérője egy-egy izgalmas helyzetnek, koffein-fogyasztásnak vagy fizikai aktivitásnak. Vannak azonban olyan betegségek, állapotok, amikor a szapora pulzus már egy tünet, amelyet rövid- és hosszútávon is kezelni kell. Dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta, a szívritmuszavar specialistája a gyors pulzus lelassításának lehetőségeire és az orvosi kezelés jelentőségére hívta fel a figyelmet.

Hirtelen is jelentkezhet szapora pulzus

A lassú, tartós pulzusszám emelkedés nem tűnik „gyanúsnak”, hiszen sokszor évek alatt szökik egyre feljebb a szívverések száma. Éppen ezért emiatt ritkán fordulnak orvoshoz az érintettek, hiszen nem érzékelik a változást. Az automata vérnyomásmérőn megjelenő, és esetleg fokozatosan emelkedő pulzusértékekre azonban érdemes felfigyelni, és utánajárni, mi áll a jelenség hátterében. A hirtelen megemelkedő pulzusérték, a szapora pulzus viszont már ijesztő is lehet, hiszen sokakban olyan érzést kelt, mintha „kiugrana a szívük”.

A tünet alapvető oka, hogy valami miatt az agy parancsot küld a szívnek, hogy keményebb munkára van szüksége. Ilyenkor megnövekszik a szívverések száma, érzékelhetően kialakul a szapora pulzus, az erős szívdobogásérzés, de megjelenhet a mellkasi fájdalom vagy akár a repkedő érzés is a mellkasban. Az esetek jelentős részében ennek hátterében természetes jelenség áll, mint a stressz, a fizikai megterhelés, a magas hőmérséklet vagy az arra hajlamos személyeknél egy hirtelen felállás. Ugyanakkor a rendszeresen jelentkező szapora pulzus betegségre is utalhat.

szapora pulzus
A szapora pulzus hátterében betegségek is húzódhatnak. Fotó: Getty Images

"Sokan akkor fordulnak orvoshoz, amikor nem csak gyorsnak, de szabálytalannak is érzik a pulzusukat, esetleg olyan tüneteket is tapasztalnak, mint a gyengeség, fáradtság, szédülés, esetleg eszméletvesztés, légszomj, mellkasi fájdalom, szorongás, félelemérzet. Ilyenkor mindenképpen utána kell járni, nem alakult-e ki valamilyen szívritmuszavar" – hangsúlyozza dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta, a szívritmuszavar specialistája. Hozzátette: a kivizsgálás akkor is fontos, ha a tünet mindig elmúlik, ugyanis még az enyhébb szívritmuszavar is kockázatot jelent más, súlyos betegségek szempontjából. Hogyan lassítható le a szapora pulzus?

Hogyan csökkentsük a pulzusszámot?

Az esetek egy részében magától rendeződik a helyzet és a pulzus visszaáll a normál tartományba. Máskor azonban rövid- és hosszútávú kezelésre is szükség van.

Vagális manőverek: ezek olyan mozdulatok, mozdulatsorok, amit a páciens maga is el tud végezni a szívverés lelassítására. Ide tartozik a köhögés, a lefekvés, amely során olyan izmokat kell összehúzni, mintha székletürítést végeznénk vagy az arcra helyezett jégakku, illetve akár egy zacskó mirelit zöldség. Ezek a manőverek a vagus idegre hatnak, ami segít a pulzus kontrollálásában.

Gyógyszerek: azoknál, akiknél ezt az orvos már elrendelte, túl szapora pulzus esetén gyógyszert kell bevenni.

Kardioverzió: ez egy kórházban végrehajtott eljárás, amely során gyógyszeresen vagy elektromosan „sokkolják” a szívet, amely így újraindul és beállítja a normál szívritmust. Ez az eljárás sürgősséggel és tervezetten is megtörténhet.

Hogyan előzhető meg a túl szapora pulzus?

"Amennyiben a túl gyors pulzus okai nem életmódbeliek, vagy akár egy gyógyszer mellékhatásaként jelentkezik a tünet, és a kivizsgálás során úgy ítéljük meg, hogy kezelés szükséges, több lehetőség közül választhatunk" – ismerteti Sztancsik doktornő.

Gyógyszeres kezelés: jellemzően tachycardia esetén szokás a szívritmust kontroll alatt tartó gyógyszereket elrendelni. Abláció: egy gyors eljárás során egy vagy több flexibilis katétert juttatnak el a szívritmuszavar lehetséges kiindulópontjához a szívben. A katétereken keresztül a sebész elpusztítja a szív sérült szöveteit, hogy ezzel blokkolja a szabálytalan elektromos jeleket – gyakran ez a megoldás akkor, ha egy extra jelátviteli útvonal felelős a szapora pulzusért.

Pacemaker: ez tulajdonképpen egy beépített szívritmus-szabályozó készülék, amely ellenőrzi a szívritmust, és elektromos impulzusok leadásával szabályozza azt.

Beültethető kardioverter-defibrillátor (ICD): a sebész a bal kulcscsont közelébe ülteti be ezt az eszközt, amely figyeli a szívritmust. Ha szokatlanul gyors szívritmust érzékel, akkor úgy stimulálja a szívet, hogy az visszatérjen a normális sebességhez.

Maze- vagy labirintusműtét: ennek során sok pitvari bemetszéssel a szívritmuszavar egyik fajtájának, a pitvarfibrillációnak a fenntartásához szükséges kritikus pitvari massza csökkenthető.

Nyílt szívműtét: erre általában akkor kerül sor, ha más megoldások nem működtek, vagy a szívbetegség másként nem kezelhető.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!