Drasztikusan drágul a vécépapír és a zsebkendő

A tavaly szeptemberi ár kétszeresére drágulhatnak az év végéig a higiéniai papírtermékek – közölte a Vajda-Papír Kft., hozzátéve, hogy ellátási hiánytól ugyanakkor nem kell tartani.

Drasztikusan drágulni fog a vécépapír és a zsebkendő az egyik magyar higiéniaipapír-gyártó tájékoztatása szerint. Az áremelkedést azzal indokolják, hogy a beszerzési és energiaköltségek is mintegy 100 százalékkal nőnek az idén az ukrajnai háború és az energiaválság következményeként. A pluszköltségeknek azonban csak egy részét hárítják át a fogyasztókra – jelezték, megjegyezve, hogy a fogyasztói ár azonban a kereskedőkön is múlik.

vécépapír, zsebkendő, higiéniai papírtermék
Drasztikusan drágul a vécépapír és a zsebkendő. Fotó: Getty Images

Kell-e vécépapírhiánytól tartani?

Magyarország éves szükséglete 90 ezer tonna a higiéniai papírtermékekből, a Vajda-Papír csoport éves kapacitása pedig 140 ezer tonna. Magyarország ellátása tehát a kedvezőtlen körülmények ellenére is biztosított, „nem lesz hiány vécépapírból, papír zsebkendőből vagy törlőkendőből” – jelentette ki Vajda Attila, a cég alapító-ügyvezetője.

Idén nyáron egyébként a második gyáregységgel bővült a Vajda-Papír dunaföldvári papírgyára. Ezzel Magyarország újabb területen vált képessé az önellátásra, mert már a higiéniai papírtermékek gyártásához szükséges alappapír-ellátás is biztosított a cégnél.

Fontos tudni továbbá, hogy a friss cellulóz, amelyből a higiéniai alappapír készül, nem helyettesíthető más alapanyaggal, azonban a cellulóz ára jelentősen emelkedett. Az újrahasznosított papír mint alapanyag elérhetősége pedig korlátozott. A gyárbővítés során elkészült cellulóztároló-kapacitás 3 havi pufferkészlet tárolására alkalmas, alappapírból pedig 2 havi készlet tárolására van lehetőségük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg időnként a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!