Íme a világ legfiatalabb Alzheimer-kóros betege

Bár az Alzheimer-kórt a leggyakrabban 65 év felett diagnosztizálják, most egy mindössze 19 éves kínai férfinél derült fény a neurológiai betegségre. Gyermekkorában semmilyen erre utaló tünetet nem tapasztalt, és a családjában sem fordult még elő korábban a kór.

Megtalálták a világ eddigi legfiatalabb Alzheimer-kórban szenvedő betegét – írja az IFLScience. A mindössze 19 éves kínai férfi már két éve tapasztalt memóriavesztést és koncentrációs problémákat, mire megállapították, hogy mi áll a tünetek mögött.

Alzheimer-kór, neurológiai betegség, diagnosztika, legfiatalabb Alzheimeres
Az Alzheimer-kórt leggyakrabban 65 éves kor felett diagnosztizálják. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Tanulmányait sem tudta így befejezni

A férfi nem tudta felidézni az akár csak egyetlen nappal korábbi eseményeket, vagy személyes tárgyainak helyét. Emellett nehezen olvasott és alig reagált. Végül nem tudta befejezni az iskolai tanulmányait sem – annak ellenére, hogy korábban átlagon felüli teljesítményt nyújtott.

Rejtélyes ügy

Bár a fiatal férfi memóriája jelentősen károsodott, a vizsgálatok során nem találták meg az amiloid-β fehérje jellegzetes plakkjait és a tau-fehérje csomóit, amelyek igen gyakran megjelennek Alzheimer-kór esetén az agyban. Az orvosok közölték: egyelőre nem tudni, mi okozhatta ezek hiányát, de valószínű, hogy a beteg életkora védhette meg őt a kóros fehérjék felhalmozódásától.

Tíz, az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatával összefüggésbe hozható tényezőt azonosítottak, amelyek akár már évekkel a diagnózist megelőzően jelezhetik a betegséget.

A 65 év alattiaknál jelentkező korai Alzheimer-kór az esetek mindössze 5-10 százalékát teszi ki. Ha pedig valakinél 30 éves kora előtt kezdődnek a tünetek, azért szinte mindig genetikai mutáció a felelős.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: -4 °C

Felhőtlen idő várható, és a légmozgás este már mindenütt gyenge vagy mérsékelt lesz. Késő este általában -3, +5 fok várható. A fagyos reggelek miatt érdemes rétegesen öltözködni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra