Menstruációallergia: „feltűnt, hogy havonta mindig ugyanakkor kínoztak a tünetek”

Hónapokig erős allergiás tünetek kínozták, mire kiderült: a saját menstruációja okozza a bajt.

Georgina Jelley még tavasszal kérte nőgyógyászától a fogamzásgátló spirált. A felhelyezést követően három héttel azonban allergiás reakció tünetei jelentkeztek nála. Mint kiderült, egy ritka betegség állt a háttérben, amely allergiássá tette őt a saját menstruációjáraszámolt be a nem mindennapi esetről a Mirror.

MRI-re is elküldték, végül ő maga jött rá, mi a baja

A 28 éves nő viszkető és égő szemektől, fejfájástól és kiütésektől szenvedett. Orvosa szájon át szedhető szteroidokat és antihisztaminokat írt fel neki, és bár a tünetek néhány napon belül elmúltak, alig három héttel később még erősebben tértek vissza. Olyan fájdalmakkal küzdött, hogy azonnal egy szemész szakorvoshoz irányították, aki MRI-vizsgálatra is elküldte, hogy kiderítsék, mi állhat a háttérben. A vizsgálatok azonban nem jártak sikerrel, az okot nem sikerült kideríteni.

Szörnyű volt. Tudtam, hogy allergiás vagyok valamire, de fogalmam sem volt, mi okozza a tüneteket. Olyan furcsa égő érzés volt a szememben, folyton könnyeztem és az arcom is vörös volt. Az orvosok azt mondták, hogy ez csak ekcéma, és megpróbáltak helyi szteroidokat adni a kezelésére. De én tudtam, hogy nem erről van szó.

„Fiúk, ha hiszitek, ha nem, a menstruáció nem kék színű” – a havi vérzésről tabuk nélkül.

Áttörést az a felfedezés hozott, amikor Georgina rájött, hogy az allergiás reakciói mindig akkor jelentkeztek, amikor menstruált. Elkezdett tehát kutatni a progeszterontúlérzékenység után. Ez a ritka állapot ugyanis allergiás reakciókat okozhat a nők menstruációs ciklusa alatt. Georgina azóta eltávolíttatta a spirált, és visszatért a fogamzásgátló szúráshoz, ami azt jelenti, hogy nincs havonta menstruációja. Azóta a bénító tünetek egyike sem tért vissza.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!