Járványokat indíthatnak a földrengések

A Törökországot és Szíriát egy hete megrázó földrengés újabb csapással járhat: a kolera gyors terjedésével - fejtegette az InfoRádiónak Rusvai Miklós víruskutató.

Habár az egy héttel ezelőtti török-szír földrengés miatt romba dőlt épületek maradványai között a mentőcsapatok a jövőben rengeteg áldozatra bukkanhatnak, az áldatlan körülmények, egyebek mellett a hideg idő és a tiszta ivóvíz hiánya is óriási kockázatot jelent az érintett területeken. "A segélycsapatoknak erre kell majd koncentrálniuk az erőiket, mert a kolera eleve jelen van a térségben" – idézte az infostart.hu Rusvai Miklós víruskutatót.  

törökországi földrengés,  kolera
Egyre kisebb az esélye annak, hogy a romok alatt túlélőkre bukkannak. Fotó: Getty Images

Az idő telik, a körülmények változatlanok

A katasztrófa helyszínén tízezrek élnek a szabad ég alatt vagy sátrakban, sok helyen nincs áram, víz és fűtés sem, közben a romok alatt a holttestek bomlásnak indulnak. A helyzetet bonyolítja, hogy a földrengés sújtotta területeken az infrastruktúra eleve rossz: a megfelelő minőségű és mennyiségű, tiszta ivóvízből hiány van. Ráadásul az ivóvíz a vezetékek sérülése miatt most még a szennyvízzel is keveredik, ami komoly fertőzésveszéllyel jár - írja az infostart.hu. 

A higiéniás viszonyok miatt és mert a kolera kórokozója jelen van ezen a területen, nagy valószínűséggel számolni kell azzal, hogy kolerajárvány is felüti majd a fejét - fogalmazott Rusvai. 

A február hatodikán Törökországot, Ciprust, Jordániát, Libanont, Szíriát, Irakot, Grúziát és Örményországot is érintő 7,5-ös erősségű földrengés túlélői után több magyar csapat is kutatott: 156 magyar szakember és 28 kutya kereste rendületlenül a romok alatt rekedt embereket. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!