Megjelent itthon a veleszületett szifilisz

Drámaian növekszik a nemi úton terjedő fertőzések száma Magyarországon – az okokról a szakértő beszélt az Infórádióban.

Az elmúlt években jelentősen több lett a szifilisszel fertőzöttek száma, de a HIV-betegek aránya is emelkedni kezdett. Magyarországon a nemi betegségek két fajtája a leggyakoribb. Az egyik a szifilisz vagy vérbaj, a másik pedig a tripper vagy kankó mondta el Várkonyi Viktória főorvos az InfoRádióban.

nemibetegség, HIV, szifilisz
Egyre több nemibetegre derül fény itthon. Fotó: Getty Images

"A HIV egy halálos vírus”veszélyes tévhitek a HIV-ről és az AIDS-ről.

A fertőzöttek kétharmada a férfiak köréből kerül ki. Ennek egyik oka, hogy a tünetek nagyon jól látható helyen jelentkeznek, a másik pedig az, hogy a férfiak azonnal reagálnak, ha az egyik legérzékenyebb testrészükön észlelnek valamilyen elváltozást. A főorvos arra is felhívta a figyelmet, hogy

újabban megjelent a veleszületett szifiliszfertőzés is, noha erre már évtizedek óta nem volt példa.

Ezért a szakorvos mindenképpen fontosnak nevezte, hogy a terhes nőket a harmadik trimeszterben is szűrni kellene.

Szintén rossz hír, hogy ismét emelkedett a HIV-pozitív esetek száma Magyarországon. Fontos, hogy ha valaki fertőzésre gyanakszik, akkor ne az interneten keressen gyógymódot, hanem mielőbb menjen el szűrővizsgálatra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!