„A HIV egy halálos vírus” – veszélyes tévhitek a HIV-ről és az AIDS-ről

A HIV-fertőzés meglehetősen gyakori, ám a mai napig számos tévhit kering vele kapcsolatban. Ideje leszámolni ezekkel.

A szerzett immunhiányos tünetegyüttes (AIDS) a humán immunhiány vírus (HIV) által okozott betegség. Tünetei közé sorolják egyebek mellett a bőrgyulladást és -kiütést, gyengeséget, lázat, hasmenést, fogyást, övsömört és szájpenészt is. A betegségnek négy fázisa van: a nem fertőzéses agyhártyagyulladással járó heveny HIV-fertőzés, a tünetmentes vírushordozás, a tartós nyirokcsomó-megnagyobbodás, valamint a szerzett immunhiányos betegség – vagyis az AIDS – időszaka.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint 2021 végén 38,4 millióan éltek HIV-fertőzéssel világszerte, és csak abban az évben 1,5 millió embert fertőzött meg a vírus, illetve 650 ezren haltak meg a fertőzés okozta betegség következtében – olvasható a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) közelmúltbeli Facebook-posztjában. Hogy ezek a számok csökkenhessenek, minden szexuálisan aktív személy számára javasolt az évi egyszeri szűrés, de legalább ilyen fontos a tévhitek eloszlatása is.

HIV-teszt
A HIV-fertőzés meglehetősen gyakori, ám a mai napig számos tévhit kering vele kapcsolatban. Fotó: Getty Images

Tévhit: A HIV halált okozó vírus

Nem maga a HIV okoz halált, sokkal inkább a legyengült immunrendszer miatt kialakuló daganatok és súlyos fertőzések. Ám ha idejében – még az AIDS stádiuma előtt – felfedezik a fertőzést, akkor a vírus szaporodása lassítható, ezzel pedig jelentősen javítható a túlélés esélye.

Tévhit: A HIV/AIDS gyógyítható betegség

Célzott kezeléssel ugyan kordában tartható a betegség, kigyógyulni nem lehet belőle, ugyanis jelenleg nem lehet gyógyszeres úton teljesen kiirtani az emberi szervezetből a HIV-et. Az 1990-es évek óta azonban elérhető olyan, nagy hatékonyságú antiretrovirális terápia, amelynek alkalmazásával megelőzhetők a betegség súlyos szövődményei, illetve megakadályozható a fertőzés továbbadása.

Tévhit: Mindenki AIDS-beteg lesz, aki elkapja a HIV-fertőzést

Nagyon fontos tudnivaló, hogy a HIV-fertőzés nem minden esetben vezet AIDS-hez. Rendszeres szűréssel és korai felismeréssel ugyanis idejében megkezdődhet a vírusellenes kezelés, amellyel megelőzhető, hogy kialakuljon az AIDS.

Tévhit: A HIV-fertőzés azonnal felismerhető bizonyos külső jelek alapján

A HIV-fertőzés akár évekig is tünetmentes lehet, ezért szűrés nélkül a betegek többsége sokáig nem szerezne tudomást róla. Ráadásul a fertőzött személy hiába tünetmentes, úgy is megfertőzhet másokat – a tudtán kívül.

Évtizedekkel ezelőtt halálos ítélettel ért fel a HIV-fertőzés, ma már megfelelő gyógyszeres kezelés mellett szinte semmilyen módon nem befolyásolja az érintettek életét. Mégis sokan még mindig úgy kezelik őket, mintha súlyos veszélyt jelentenének a környezetükre. Az orvos elutasíthatja az ellátásukat, a munkahelyről sok esetben elbocsátják, illetve a családjuk is kiközösítheti őket. Liebermann Márta HIV-aktivista beszélt arról, milyen ma együtt élni egy olyan betegséggel, amelytől a betegnél is jobban fél a környezete.

Tévhit: Csak homoszexuális személyek kaphatják el a HIV-fertőzést

A valóság az, hogy a HIV nem válogat, vagyis bárki találkozhat és megfertőződhet vele. A kockázat azok körében nagyobb, akik gyakran váltogatják szexpartnereiket és óvszer nélkül élnek nemi életet. Veszélyeztetettek továbbá azok is, akik intravénás kábítószer-használat közben megosztják a tűt és egyéb szerelékeket másokkal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.