Eszköz, amivel nem felejtjük autóban a gyereket

Egy új eszközzel megelőzhető lehet a felforrósodott autóban felejtett gyermekek halála.

Az izraeli kormány adatai szerint az elmúlt tíz évben 755 gyermeket felejtettek gépkocsikban, közülük pedig 30 meg is halt a felforrósodott autóban. A tragédia nagyobb odafigyeléssel megelőzhető lenne, mindemellett az ilyen jellegű halálesetek elleni küzdelemben nagy segítség lehet egy izraeli egyetemisták által kifejlesztett rendszer is.

A gyerek életébe kerülhet, ha az autóban hagyják.
A gyerek életébe kerülhet, ha az autóban hagyják. Fotó: iStock

Hőérzékelő és riasztó egyben

Állatot se hagyjunk ott! Az állat életét is veszélybe sodorhatja, ha nyáron az autóban marad. Ha néhány percre (de többre semmiképp sem!) mégis magára hagyjuk, akkor legyünk biztosak benne, hogy árnyékos helyen álltunk meg, és legalább egy-két ablakot résnyire lehúzva hagytunk, hogy oxigén jusson az utastérbe.

A módszer lényege, hogy egy fejlett hőérzékelőt építenek be a hátsó ülésen lévő gyermekülés elé, amit összekötnek a szivargyújtóval. A szenzor képes arra is, hogy felvételt készítsen az ülésben lévő gyermekről. Az eszköz eljuttatja egy mini számítógéphez az adatokat, a mesterséges intelligencia pedig elemzi a helyzetet, gyors döntést hoz és szükség esetén riaszt. A rendszer a gépkocsiban lévő hőmérséklet alapján többször is képes riasztani: először csak egy figyelmeztető fényjelzés gyullad fel, majd figyelmeztető hangjelzés szólal meg. De ha kell, SMS-üzenetet is küld az autó tulajdonosának.

A riasztási rendszerbe bekapcsolják a mentőket is, akik távirányítással képesek kinyitni az autó ajtóit és ablakait, megmentve a gyereket a túlhevüléstől . Az új rendszer előnye továbbá, hogy egyszerű beépíteni és használni, megbízható - kizárja például a hamis riasztást -, olcsó és nincs hozzá szükség speciális biztonsági ülésre sem.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet - a nap is egyre nagyobb területen kisüt -, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati, délnyugati határ közelében. Északkeleten és délnyugaton lehet helyenként élénk, néhol erős a keleties szél.A legmelegebb órákban 0 és +7 fok közötti értékeket mérhetünk, a leghidegebb a nyugati határszélen, míg a legenyhébb idő keleten, délkeleten várható. Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!