Tollal tört betegtársa életére egy kórházban ápolt férfi Pest megyében – Vádat emeltek ellene

A vád szerint a vele egy kórteremben fekvő betegtársára támadt egy gödi férfi, akit a szemén meg is szúrt.

Az eset még tavaly októberben történt, és a Pest Vármegyei Főügyészség most életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja a férfit – olvasható a kedden kiadott hivatalos közleményben. A 30-as éveiben járó gödi férfi egy közeli kórház pszichiátriai osztályán feküdt. A kórtermen egy betegtársával is megosztozott, és bár nem volt közöttük konfliktus, egyik délután mégis rátámadt, amíg a sértett aludt.

A férfi egy tollal a kezében ment oda a másik beteg ágyához, majd kisebb erővel megszúrta a jobb szemén. Közben azt kiabálta, hogy meg fog halni. A sértett felriadva lefogta támadója kezeit, miközben segítségért kiáltott. Végül sikerült kimenekülnie a kórház folyosójára. A szúrás következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, de csak gyors reagálásának köszönhető, hogy nem történt ennél súlyosabb baja.

A főügyészség közleménye szerint a vádlott kóros elmeállapota miatt nem büntethető, azonban tartani lehet attól, hogy megfelelő gyógykezelés hiányában hasonló bűncselekményt követne el újra. Ezért indítványozták, hogy a Budapesti Környéki Törvényszék mentse fel a vádlottat, és egyidejűleg rendelje el a kényszergyógykezelését.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, de főként keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, emellett ott foltokban köd, valamint rétegfelhőzet is képződhet. Az éjszaka második felére zömmel megszűnik a csapadék, de a keleti megyékben néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat akkor is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, hajnalban erős lökések kísérhetik.Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a már kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!