ENSZ: Rekordszámú ember él menekültként

Rekordszámú, több mint 114 millió ember élt menekültként a világban háborúk, üldöztetés, erőszak, vagy emberi jogi sérelmek miatt szeptember végén - közölte az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága (UNHCR).

Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága (UNHCR) szerint 2023 első negyedében elsősorban az ukrajnai, a szudáni, a mianmari és a kongói konfliktus, a szűnni nem akaró afganisztáni humanitárius válság, továbbá a szárazság, az áradások és a politikai bizonytalanság szomáliai egyvelege miatt az otthonuk elhagyására kényszerültek emberek. Számuk szeptember meghaladt a 114 millió főt.    

menekültek
Szeptember óta is emelkedett a menekültek száma. Fotó: Getty Images

Az UNHCR becsült adatai szerint a földönfutóvá vált emberek több mint fele kényszerült arra, hogy menekülése közben az országhatárt is átlépje; és a világ menekültjeinek csaknem egyharmada Ukrajnából, Szíriából és Afganisztánból indult útnak. Az otthonukat elhagyó emberek száma június közepén mintegy 110 millió volt ami 1,6 millióval haladta meg az előző év azonos időszakában nyilvántartott adatot. A főbiztosi hivatal szerint a menekültek száma azóta is folyamatosan emelkedett. A jelentés nem tartalmazza az október 7-én kirobbant gázai fegyveres konfliktus miatt a gázai övezeten belül elmenekült, mintegy 1,4 millió palesztin lakost.    

Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa a jelentésben hangsúlyozta, hogy a Gázában kialakult humanitárius válságon kívül további olyan konfliktusok vannak a világban, amelyek egyre intenzívebbek, ártatlan emberek életét teszik tönkre és népeket szakítanak el gyökereiktől azzal, hogy menekülésre kényszerítik őket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet - a nap is egyre nagyobb területen kisüt -, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati, délnyugati határ közelében. Északkeleten és délnyugaton lehet helyenként élénk, néhol erős a keleties szél.A legmelegebb órákban 0 és +7 fok közötti értékeket mérhetünk, a leghidegebb a nyugati határszélen, míg a legenyhébb idő keleten, délkeleten várható. Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!