Árthat a gyerekeknek a fejelgetés

Brit neurológusok szerint a labdával való fejelés árthat a gyerekeknek, mert a testük még nem képes megküzdeni az ismétlődő terheléssel.

Az Independent brit lap értesülései szerint a téma azért került napirendre a szigetországban, mert egy korábbi angol válogatott labdarúgó családja figyelemfelhívó kampányt kezdeményezett a sporttal kapcsolatos egészségügyi problémákat illetően.

Jeff Astle a 60-70-es években a West Bromwich Albion csapatában játszott. Bár 2002-ben hunyt el, egy patológus idén talált arra utaló bizonyítékot, hogy halálához köze lehetett annak, hogy karrierje során gyakran élt a fejelés módszerével.

Astle családja ezért parlamenti vizsgálatot sürget, miután amerikai kutatók vizsgálatai arra a következtetésre jutottak, hogy egy focilabda ezer alkalommal történő megfejelése "visszafordíthatatlan problémákat" okozhat.

A fejelés árt a gyerekek agyának (Fotó: Europress)

"Magam és kollégáim úgy véljük, hogy a gyerekek számára káros lehet a fejelés" - nyilatkozta Dr. Michael Gray a birminghami egyetem neurológus kutatója. "Ennek két oka van: a nyaki izmok még nem fejlődtek ki teljesen, a másik pedig, hogy a miniatűr agyrázkódást okozhat és egyelőre még azt sem tudjuk pontosan, hogy ez mennyire káros a profi sportolók számára."

A szigetországban egyébként nemrégiben új szabályozást vezettek be labdarúgók fejsérüléseivel kapcsolatban és kiadtak egy oktatófilmet is, amelyben volt és jelenlegi angol focisták szerepelnek.

Egyelőre nem egyértelmű a kapcsolat a fejelés és a hosszú távon jelentkező agykárosodás között, ugyanis azok a játékosok, akiket Astle halála után bevontak egy 10 éves vizsgálatba, nem jutottak el a hivatásos szintig és abbahagyták a focizást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!