Szemmozgásunk elárulja a döntésünket

Ha erkölccsel kapcsolatos döntést hozunk, véleményünk azon múlik, amire éppen nézünk - ez derült ki egy korábbi kutatásból, amelyben emberek véleményét próbálták befolyásolni olyan morális kérdésekben, mint például a "lehet-e jogos egy gyilkosság?"

A kutatás azt állítja, hogy a válaszadók szemmozgásából könnyen meg lehetett állapítani, milyen döntést fog hozni. A feltett, alapos gondolkodást igénylő kérdésre ugyanis többféle választ adhattak, amelyeket írásban láttak maguk előtt: ezeken kellett elgondolkodniuk, hogy melyiket választanák. Amikor a kutatók - némi gondolkodási időt hagyva - azonnali döntésre késztették őket, 58 százalékuk azt választotta, amire éppen nézett. Ez elég bizonyító erejűnek számított azzal kapcsolatban, hogy morális döntéseinket az befolyásolja, amit éppen látunk. Ez derült ki a Lund University, a University College London és a University of California szakértőinek közös, 2015-ös kutatásából.

Így árul el minet a saját szemünk, szemmozgás morális döntések döntéshozatal akaratlan szemmozgás szem látás
Elárul minket a minet a saját szemünk

A válaszadók a kísérlet idején nem tudták, hogy a szakértők figyelik szemmozgásukat, hogy az miként változik a kérdés feltevése előtt, közben és után. "Szemünkön, szemmozgásunkon minden látszik , amire éppen nézünk, azt nagyobb eséllyel választjuk ki" - magyarázta Philip Pärnamets, a Lund University munkatársa, a kutatásról szóló tanulmány egyik szerzője.

Miért döntünk olyan nehezen? Bár vannak akik gyorsan, vannak, akik lassan döntenek, minden ember életében előfordult már olyan helyzet, melyből csak nagyon nehezen szabadult ki. Milyen pszichológiai okok állhatnak a (kisebb vagy nagyobb mértékű) döntésképtelenség mögött? A részletekért kattintson! Ezen kutatás korábbi, köznapibb témájú vizsgálatokon alapul: ha például egy étlapról kell két étel között választanunk, a szemmozgásunkból már pontosan felmérhető, hogy mit fogunk választani - mielőtt mi azt tudatosan meg tudnánk fogalmazni. "Mindebben az új dolog, hogy ha a szemmozgást valós időben követjük, azzal egyúttal a döntéshozási folyamatot is megfigyelhetjük, ráadásul egy előre kiválasztott irányba tudjuk módosítani" - állította a kísérletben szintén résztvevő Petter Johansson. Ezek szerint a morális helyzet megállapításához szükséges gondolkodási folyamat a világ, a környezetünk felmérésével kapcsolatos folyamattal van összefüggésben.

"Manapság sokféle szenzor található okostelefonokban és ezek még szemmozgásunkat is képesek figyelni" - nyilatkozta Daniel Richardson, a University College London Eye Think laborjának igazgatója. "Ha a viselkedés apró változásait megfigyeljük, akár még mobilunk is segíthet a döntéshozási folyamat ban - olyan módokon, ahogy korábban nem is gondoltuk volna."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!