Belehalhatunk az elbutulásba?

Egy új kutatás szerint az orvosok ritkán okolják a súlyos demenciát az ebben szenvedők haláláért.

"Mivel a demencia ritkán szerepel a halotti bizonyítványokon, mint a halál oka, ez tovább súlyosbítja azt a nézetet, hogy a demencia nem halálos betegség" - mondta el Dr. Susan Mitchell, a Harvard Egyetem Orvosi Karának docense, a tanulmány társszerzője, aki szerint alulbecsülik a demencia jelentőségét és így az orvosok és a hozzátartozók esetleg téves döntéseket hoznak emiatt.

Az Alzheimer-kór (amelynek vezető tünete a demencia) a 65 évesnél idősebb korosztályban a 2004-es statisztikák szerint az ötödik leggyakoribb halálok, ám mivel ez a statisztika a halotti bizonyítványok alapján készül, Mitchell szerint a valós szám ennél jóval magasabb.

Jelen tanulmányban Mitchell és mukatársai 165 súlyos demenciában szenvedő beteg halotti bizonyítványát elemezték, valamennyien Boston környéki idősotthonokban éltek. A bizonyítványok 37 százalékán egyáltalán nem szerepelt a demencia, és csak 16 százalékban tüntették fel a betegséget vezető halálokként.

A demencia (szenilitásnak is nevezik) nemcsak az agy betegsége, a kór előrehaladása során a test is legyengül és a rákhoz vagy AIDS-hez hasonlóan akár tüdőgyulladás is felléphet a végstádiumban. Mivel a hozzátartozók gyakran nincsenek tisztában, hogy a demencia egy halálos betegség, gyakran szükségtelenül hosszabbítják meg a beteg szenvedéseit.

Dr. Claudia Kawas, az Alzheimer Szövetség orvosi és tudományos tanácsadó testületének tagja szerint a demencia által okozott halálesetek száma a statisztikában szereplőnél akár három-négyszer több is lehet. Ahogyan a lakosság öregszik, szükség van helytálló egészségügyi statisztikákra, a tanulmány bebizonyította, hogy a halotti bizonyítványok nem megfelelő alapok ehhez.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd ritkulását követően jobbára gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk - több felhő elsősorban északkeleten, keleten lehet helyenként. Az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet is érkezik, de e mentén is kicsi a csapadék esélye. A napközben csupán időnként élénk nyugatias irányú szél estétől, késő estétől fokozatosan északnyugatira, északira fordul az érkező hidegfront mentén, ahol már előfordulhatnak erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!