Ezért tárold a hűtőben a kukoricát

Itt a csemegekukorica-szezon! Mutatjuk, hogyan tarthatod el sokáig.

A KalóriaGuru kalkulátora szerint 100 grammnyi főtt kukorica 97 kilokalóriát, 3,3 gramm fehérjét, 1,4 gramm zsírt ,19 gramm szénhidrátot és 2,7 gramm rostot tartalmaz. Viszonylag sok benne továbbá a B3-, a B5-, a B6- és a B9-vitamint, valamint a foszfor, a kálium és a mangán is.

főtt kukoricacső
Itt a csemegekukorica-szezon! Fotó: Getty Images

Így tartósíthatod

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer-pazarlás ellen küzdő, Maradék nélkül elnevezésű programjának Facebook-posztja arra hívta fel a figyelmet, hogy a csemegekukoricát a hűtőben érdemes tárolni, így ugyanis hosszabb ideig megőrizhető a kellemes édességét adó cukortartalma. A szemeket egyébként tartósítani is lehet, például fagyasztással, vagy blansírozás után akár üvegbe is zárhatod.

A kukorica nagy előnye, hogy igen változatosan felhasználható. Készülhet belőle például leves, de kerülhet akár salátába is. Azon részeit pedig, amelyeket nem használsz fel, ajánlott komposztálni.

Próbáld ki görögök egyik kedvenc csemegéjét!

A Maradék nélkül másik bejegyzésében egy különleges elkészítési módot is javasoltak. Ha kicsit már te is unod a hagyományos főtt kukoricát, akkor itt az ideje, hogy kipróbáld a görögök egyik kedvenc csemegéjét, a grillezett vajas kukoricát.

Elkészítéséhez az 5 perc alatt megfőzött kukoricát tegyük a grillre pár percre. Forgassuk gyakran, így egyenletesen át tud sülni. Ha késznek ítéljük, kenjük be olvasztott vajjal, és fűszerezzük ízlésünk szerint sóval, borssal, zöldfűszerekkel. Tálalhatjuk köretként vagy akár magában is fogyaszthatjuk” – írták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Életem végéig szednem kell a magas vérnyomás gyógyszert?
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
újraélesztés
Összeesett a férfi, leállt a légzése – segítségnyújtás helyett többen is fotózni kezdték
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +3 °C

Általában borult, párás, ködös időre van kilátás, de délen és a Tiszántúlon maradhatnak kevésbé felhős körzetek, illetve főleg arrafelé napközben fokozatosan ritkul, egyes részeken fel is oszlik a köd, így hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt. A szitálás mellett északon és a Dunától keletre néhol gyenge eső sem kizárt. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, párás, tartósabban ködös tájakon 3 és 8 fok között alakul, míg a kevésbé felhős déli és tiszántúli tájakon ennél több fokkal enyhébb lehet az idő. Késő este 0 és +7 fok közötti értékekre számíthatunk. Nincs fronthatás, a tartós köd azonban nem tesz jót a hangulatunknak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!