A gyenge immunrendszer leggyakoribb jelei

Az alábbi jelek arra utalhatnak, hogy immunrendszerünk meggyengült. Mit tehetünk ilyenkor?

Az őszi-téli időszakkal eljött az immunerősítés ideje. De vannak, akiknek évszaktól függetlenül azért is érdemes erre nagyobb figyelmet fordítaniuk, mert szervezetük is sorra küldi a figyelmeztető jeleket a gyenge immunrendszerük miatt. Ezeknek a jelzéseknek egy része, például a krónikus fáradtság felett könnyű elsiklani, hiszen ki ne lenne fáradt manapság. Más jelek, mint például a bőrproblémák esetén pedig talán csak egy gyors bőrgyógyászati kontrollt iktatunk be, és nem jut eszünkbe az immunrendszer legyengülése, mint lehetséges mögöttes ok. Pedig az alábbiak mind erre utalhatnak – vegyük hát sorra a gyenge immunrendszer jellemző tüneteit - írja a Medical Daily.

A gyenge immunrendszer gyakori jelei

Az ismétlődő fertőzések, például a megfázásos, influenzás megbetegedések vagy a gombás fertőzések is a gyenge immunrendszer jelzései lehetnek.

Az Amerikai Allergia-, Asztma- és Immunológiai Akadémia szerint, ha gyerekeknél évi négynél több, felnőtteknél évi kettőnél több antibiotikum-kezelésre van szükség, az szintén a gyenge immunitás jele lehet.

bőrprobléma
Bőrproblémák is jelezhetik az immunrendszer gyengeségét. Fotó: Getty Images

A szervezet gyenge védekező mechanizmusára figyelmeztethetnek az emésztési panaszok, mint a hasmenés, székrekedés vagy az erős gázosodás, de ezt jelezheti a megmagyarázhatatlan fogyás vagy a hirtelen fellépő allergia is.

A gyakori bőrproblémák, mint a kiütések, bőrfertőzések, illetve a bőr lassú gyógyulása égési sérülések vagy vágások után szintén gyenge immunrendszerre figyelmeztethet. Illetve, ha az immunrendszer túlterhelt, krónikus fáradtságot érezhetünk, amely pihenés után sem javul.

Tippek az immunrendszer egészségének megőrzéséhez

Az alvás minősége és mennyisége egyaránt hatással lehet az immunrendszerre. Kutatások kimutatták, hogy a megfelelő alvás csökkentheti a gyulladást és javíthatja a fertőzések leküzdéséhez szükséges antitestek emlékezetét.

Érdemes egy vérvétellel ellenőriztetni a D-vitamin-szintünket is, és szükség esetén a pótlásról is gondoskodni. Mert ha nem jutunk elég D-vitaminhoz, az is összefügghet a fertőzések, köztük a COVID-19 és az autoimmun betegségek fokozott kockázatával.

Emellett ajánlott az alkoholfogyasztás mérséklése, a dohányzásról való leszokás, a kiegyensúlyozott táplálkozásra és a rendszeres sportra való odafigyelés, valamint a stresszoldás – meditációval, jógával, légzőgyakorlatokkal, ugyanis a stressz a gyulladás fokozása révén szintén hozzájárulhat szervezetünk védekezőképességének gyengítéséhez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!