Utál korán kelni? Ez az oka!

A pacsirtaként emlegetett korán kelők, illetve a bagolynak hívott későn fekvők közötti különbség nem csupán az életvitelben nyilvánul meg.

Miért nem bírunk felkelni reggel?

A Kaliforniai Egyetem szakértője szerint az alvási szokások genetikai sajátosságokra vezethetőek vissza. Dr. Louis Ptacek neurogenetikus úgy fogalmazott, hogy az egyén kronotípusa, azaz a napi teljesítőképességének csúcspontja a génektől függ, és pontos ismerete segíthet az egészségesebb életmód kialakításában. "Akár tetszik, akár nem, voltaképpen a szüleink mondják meg, mikor jön el a lefekvés ideje . Mégpedig a gének segítségével, amelyeket ránk hagyományoztak" - mondta a kutató.

Alvásnapló Alvásának adatait rögzítse naplóba a HáziPatika.com-on! Mindenkinek van úgynevezett cirkadián ritmusa, azaz belső órája, melyet idegsejtek százezrei alkotnak a hipotalamuszban, szárny alakú alakzatban. A hipotalamusz felelős a testi funkciók nagy részéért, a hormonok termelésétől kezdve a testhőmérsékleten át a folyadékháztartás vezérléséig. A belső óra fény hatására mindennap újraindul.

Szüleink mondják meg, mikor jön el a lefekvés ideje
Szüleink mondják meg, mikor jön el a lefekvés ideje

Mivel egy nap a földi időszámítás szerint 24 órából áll, jogosnak tűnik a feltételezés, hogy az emberi test is hasonlóképpen működjön. Dr. Ptacek azonban felhívta a figyelmet, hogy ez korántsem így van, éppen ezért különül el élesen a baglyok és a pacsirták típusa. A szélsőségesen bagoly természetű családoknál, ahol a Családi Késleltetett Alvásfázis szindrómát lehet megfigyelni, ugyanazon gének eltérő mutációit találták.

Rick Neubig, a Michigani Egyetem gyógyszerész professzora hozzátette, hogy ő például "extrém pacsirta". "Akikkel kommunikálok, megfigyelhetik, hogy már korán reggel e-maileket írok. Emellett ilyenkor jut időm a hobbimra, hiszen szeretem figyelni a madarakat . Édesanyám mindig reggel négykor ébresztett, hogy menjünk kirándulni, a lányom pedig szinte hajnalban edz" - tette hozzá. "A 2-es kromoszóma végénél található gén mutációival magyarázható mindez" - állapította meg dr. Ptacek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!