Meddig tartanak az óraátállítás hatásai?

Szakemberek szerint az óraátállítás eltörlése egészségügyi szempontból pozitív változást hoz. De vajon a nyár vagy a téli időszámítás rendszeresítésével járunk-e jobban?

Mint azt korábban megírtuk , az Európai Parlament megszavazta a nyári és téli időszámítás közti váltás eltörlését. Az utolsó átállítás 2021-ben történhet, ezt követően a tagállamok dönthetik majd el, hogy melyik időzónába kívánnak tartozni.

A téli időszámítás ezért előnyösebb

Az óraátállítás megszüntetése az Európai Unióban alvás-egészségügyi szempontból pozitív fejlemény. Az alvás és az ébrenlét évezredeken át kialakult természetes ritmusának mesterséges (intézményes) megzavarása ugyanis az emberi szervezetre negatívan ható fáziseltolódási következményekkel jár - hívta fel a figyelmet a Magyar Alvás Szövetség.

Az óraátállítás átmenetileg megviseli a szervezetet
Az óraátállítás átmenetileg megviseli a szervezetet. Fotó: iStock

A szervezet szerint a 2017-es élettani Nobel-díj, a baleseti statisztikák és még sok minden más egyaránt arra tanít bennünket, hogy az eredeti, az időzónánknak megfelelő idő visszaállítása lenne a legészszerűbb döntés élettani, egészségügyi szempontból. Évezredek óta élünk ebben a rendszerben, és ez a jelenlegi téli időszámításnak felel meg.

Hogyan hat a szervezetre a napközbeni alvás? Részletek itt.

A óraátállításhoz kapcsolódóan G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke olyan nemzetközi és nemzeti állásfoglalások, javaslatok és intézkedések szükségességére is felhívja a figyelmet, mint a gyermekek és a fiatalok kora reggeli kényszerébresztésének (bölcsődei, óvodai, iskolai korai műszakkezdés) káros hatásai, az elalvásos közlekedési balesetek megelőzése, valamint a kora délutáni pihenés (a mediterrán országokban gyakorlatnak számító szieszta) életmódra gyakorolt egészségügyi következményeinek a kérdéskörei.

Napokig tarthat az óraátállítás hatása

Az óraátállítás hatása 7-10 napig is tarthat azoknál, akik erre érzékenyek - mondta el Pintér Ferenc meteogyógyász az M1 csatorna műsorában. A szakember szerint elsősorban azokat sújtja az óraátállítás, akik rendszeres életet élnek, a kisgyerekeket és az időseket.

Mivel a belső óra a szervezet teljes működésére hatással van, így nem szabad bagatellizálni az egyórás csúszást - tette hozzá. Az óraátállítás elsősorban alvási problémákat , vérnyomás-ingadozást okoz, csökkenhet a munkavégzés hatékonysága, illetve nőhet a balesetek száma.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!