Már a kislányok is rettegve figyelik a súlyukat

A táplálkozási zavarok előjeleit vizsgáló első brit kutatás azt mutatta, hogy a tizenhárom éves lányok körülbelül 10 százaléka retteg a hízástól.

Az orvosok szerint aggasztó ennek a jelenségnek a gyakorisága a tizenhárom éves lányok körében, jóval az előtt, hogy a táplálkozási zavarok általában kialakulnak. A szakértők szerint van lehetőség arra, hogy megakadályozzák az étkezési zavarok teljes kifejlődését.

A szaklapban megjelent tanulmányukhoz a University College London és a Londoni Higiéniai és Trópusi Betegségek Intézetének kutatói 7082 tizenhárom éves szüleivel készített interjút. Az anorexia és más táplálkozási zavarok általában a tízes évek közepe táján jelentkeznek, bár időnként korábban is kialakulhatnak. A kutatók most a betegségek átlagos kialakulási időpontja előtti éveket vizsgálták.

A szülőkkel készített interjúk alapján a következő eredményekre jutottak:

- a lányok közel 12, és a fiúk 5 százaléka "retteg" az elhízástól

Már a gyerekek is figyelik a testsúlyukat?

- a lányok 52, és a fiúk 33 százaléka állítja azt, hogy egy kicsit aggódnak az elhízás miatt

- minden harmadik lány, és minden ötödik fiú érzi rosszul magát testalkata miatt

- a lányok 26, és a fiúk 15 százaléka tanúsított már "étkezési rendellenességre utaló magatartást", például koplalást

- bizonyos szokásokat, például a kontrollálatlan falást , a magasabb testsúllyal lehetett összefüggésbe hozni két évvel később

A Warwick Egyetem ugyanezeken a gyermekeken végzett elemzése azt mutatta, hogy az iskolai terrorizálás és csúfolás a pszichotikus élmények, például a hangok hallásának és a paranoiának a megnövekedett kockázatával hozható összefüggésbe. A kutatást vezető Dieter Wolke professzor azt állítja, véget kell vetni annak a tévhitnek, hogy a fiatal kori terrorizálás ártalmatlan szokásnak tekinthető, amin mindenkinek át kell esnie. Valójában hosszú távon rányomja a bélyegét az emberek életére, és akár súlyos következményekkel is járhat a mentális egészség szempontjából.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg időnként a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!