Alzheimer-kór: számít, milyen pozícióban alszunk

A pihentető alváshoz hozzátartozik, hogy kényelmes pózban aludjunk. Egy új kutatás szerint egy bizonyos testhelyzetet érdemes előnyben részesíteni, mert így hatékonyabbá válik az agy "méregtelenítése".

Az oldalt fekvés a leggyakoribb alvási pozíció az embereknél és a vadállatoknál egyaránt. A Stony Brook University szakemberei szerint ez nemcsak a pihenés és a kényelem szempontjából lehet fontos, hanem azért is, mert ebben a pozícióban felgyorsulnak az agy méregtelenítő folyamatai, a szervezetünk hatékonyabban távolítja el a salakanyagokat az agy sejtjeiből, ez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy a különböző degeneratív idegrendszeri betegségeket, így például az Alzheimer-kórt elkerüljük.

Néhány éve fedezték fel, hogy az agy a nyirokrendszerhez hasonló hálózattal rendelkezik, melynek feladata, hogy a keletkező salakanyagokat elszállítsa a sejtektől. Ha ez a rendszer valamiért sérül, vagy a működése lelassul, a méreganyagok, például bizonyos proteinek felgyűlhetnek az agyban, és akár betegségeket is okozhatnak . A mostani kutatás során bizonyították, hogy az agy méregtelenítő rendszere akkor működik a legaktívabban, amikor alszunk, ráadásul az is befolyásolja a működését, hogy milyen pozícióban tesszük ezt.

Az agyunknak is jót tesz, ha az oldalunkon alszunk

Rágcsálók agyát vizsgálták MRI-készülékkel , három különböző alvási pozícióban (oldalt, háton és hason). Úgy találták, hogy oldalt fekvés során mintegy 25 százalékkal hatékonyabban szabadult meg az állatok szervezete a káros hatású proteinektől, mint hason vagy háton fekve.

5 tipp az időskori betegségek ellen

„Az agyunk a méregtelenítési folyamat során megszabadul azoktól a proteinektől, melyek felgyűlhetnek és plakkokat képezhetnek. A plakkok pedig hozzájárulhatnak bizonyos neurológiai betegségek kialakulásához. Az, hogy az agynak van egy ilyen rendszere, magyarázatot adhat arra a kérdésre is, hogy miért van szükségünk alvásra” – mondta dr. Robert Rosenberg alvásszakértő.

„Az oldalt fekvő pozíció felgyorsíthatja a méregtelenítést, mert az agy-gerincvelői folyadék, melyen keresztül a salakanyagok a véráramba kerülnek (onnan pedig ki a szervezetből), szabadabban áramlik” – mondta dr. Helene Benveniste, a most megjelent tanulmány vezető szerzője.

A szakemberek mindenképpen folytatni szeretnék a kutatást, leginkább az érdekli őket, hogy hogyan lehet még hatékonyabbá tenni az agyi méregtelenítési folyamatokat, lehetséges-e ezeket valahogy szabályozni. A kutatás eredményeiről a Journal of Neuroscience című szaklapban számoltak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!