Minimálbér: hátulról dobogósak vagyunk

Csak Romániát és Bulgáriát előzzük a 22 tagállam rangsorában.

Sereghajtó maradt a magyar minimálbér, hiába emelték 15 százalékkal – tudta meg a Porfólió.

pénz, fizetés, aprópénz, apró, pénztárca, bér, spórol, spórolás
Sokan számolgatnak, főleg hóvégén. Fotó: Getty Images

Háromból két család éppen csak kijön hónap végéig

Tavaly nyárra Magyarországon zuhant a második legnagyobbat a minimálbér vásárlóértéke az Unióban az Európai Bizottság korábbi kutatása szerint – derült ki az RTL Híradójából. Ám a recesszió ellenére már december elsejével tovább emelték, 15  százalékkal, havi bruttó 266.800 forintra. Az emeléssel Romániát és Bulgáriát előzi, vagyis a harmadik legalacsonyabb a magyar minimálbér a 22 tagállam közül, ahol kötelező legkisebb fizetést írnak elő. Máshol is emelkedett a minimálbér. A lengyel bruttó már 40 százalékkal, a cseh pedig 10 százalékkal magasabb a magyarhoz képest. Pedig a jegybank szerint ezekben az országokban már olcsóbb az élelmiszer, mint nálunk

A GKI Gazdaságkutató Zrt. úgy számol, hogy az Unió egyik legszegényebb tagállama lett Magyarország. "A lakosság kétharmada éppen hogy csak kijön a fizetéséből. És ha a minimálbér alacsony, akkor nyilván a fölötte levő bérek sem túl magasak, hiszen minimálbéren lehet bármikor munkaerőt találni" – mondta le a műsorban Molnár László vezérigazgató.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!