Megtilthatják a fejelést a focista gyerekeknek

Korlátozná a fejelések gyakoroltatását gyermek- és ifjúsági csapatok edzésein az angol labdarúgó-szövetség (FA), miután egy tavaly megjelent kutatás szerint ez fokozhatja bizonyos idegrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.

Az elképesztő meccsterhelés komolyan veszélyezteti a legmagasabban jegyzett futballsztárok egészségét. Részletek itt.

A Glasgow-i Egyetem kutatói közel 7700 egykori profi játékos adatait elemezve kimutatták, hogy labdarúgók körében jelentősen, mintegy három és félszer gyakoribb a neurodegeneratív betegségek, illetve az azok okozta halálesetek előfordulása. Az Alzheimer-kór mintegy ötször, a motorneuron-betegség négyszer, a Parkinson-kór pedig kétszer gyakrabban érinti ezeket a sportolókat, mint az átlagos populációt. "Fontos, hogy a futball globális családja most együttesen keressen válaszokat, hogy ezáltal jobban megérthessük ezt a komplex problémát. A FA elkötelezett, hogy megtegyen mindent ennek érdekében" - fogalmazott a tanulmány megjelenésekor , 2019 októberében Greg Clarke, az angol labdarúgó-szövetség elnöke.

Korlátozna bizonyos edzésgyakorlatokat az angol labdarúgó-szövetség az utánpótlás-nevelésben
Korlátozna bizonyos edzésgyakorlatokat az angol FA az utánpótlás-nevelésben. Fotó: iStock

A skót FA kapcsán már januárban felreppentek olyan hírek a sajtóban, miszerint a 12 éven aluliak edzéséről száműznék a fejeléseket a kutatási eredmények ismeretében. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozna az angol szövetség is, ezáltal a két szigetországi liga lehetne az első Európában, ahol ilyen jellegű korlátozásokat vezetnek be az utánpótlás-nevelésben. A részletes javaslatok kidolgozása már decemberben elkezdődött, amelyek értelmében az U7-es (7 éven aluli) korosztálytól az U12-esig arra kérnék a csapatok edzőit, ne végeztessenek fejelőgyakorlatokat a gyerekekkel. Ezt követően vezetnék csak be ezeket a tréningelemeket, de egészen az U18-ig további korlátozásokkal, beleértve a fejelések gyakoriságát és a labda tömegét egyaránt.

Az útmutató egyelőre nem jelent meg hivatalosan, ugyanakkor az angol FA elismerte, hogy várhatóan a hónap végén véglegesítik és bevezetik az említett javaslatcsomagot.

Világbajnokok is érintettek

Érdemes megemlíteni, hogy a Glasgow-i Egyetem kutatását hosszú évek kampányolása előzte meg a Jeff Astle Alapítvány részéről. A névadó korábban tíz éven keresztül erősítette a birminghami West Bromwich Albion csapatát csatárként a 60-as, 70-es években. Demenciával küzdött, csupán 59 éves volt, amikor 2002-ben elhunyt. Saját kérésére hozták nyilvánosságra, hogy Jeff Astle betegségét a gyakori fejelés, illetve az annak következtében fellépő krónikus traumatikus enkefalopátia okozta. Nem ő az egyedüli persze, akinél hasonló problémák léptek fel, sőt. Többek között az angol válogatott máig egyetlen világbajnoki címét hozó, 1966-os világbajnoki döntő kezdőcsapatából is három játékost demenciával diagnosztizáltak később. Közülük a balhátvéd Ray Wilson 2018 májusában, a középpályás Martin Peters tavaly decemberben hunyt el.

Forrás: gla.ac.uk ; telegraph.co.uk ; dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!