Súlyos betegség veszélyezteti a focistákat

Ötször akkora az Alzheimer-kór, és majdnem kétszer nagyobb a Parkinson-kór kialakulásának veszélye a profi labdarúgók között - ez derült legalábbis ki egy friss kutatásból.

Bár a rendszeres testmozgás az egészséges életmód alapja, a versenysporttal járó megterhelés negatív hatásairól számos kutatás készült már. Egy friss tanulmány focisták egészségi állapotát vizsgálta évtizedeken keresztül. Mint kiderült, ez a sport sem veszélytelen: a hivatásos labdarúgók között jóval magasabb bizonyos neurológiai betegségek előfordulása az átlagos emberekhez képest.

A Parkinson-kór legkorábbi jelei Brit kutatók azonosították a Parkinson-kór legkorábbi jeleit az agyban, a betegség megjelenése előtt 15-20 évvel. Kattintson a részletekért!

Veszélyes lehet a túl sok fejelés

A Glasgow Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy a fejelés hosszabb távon milyen hatással van az agyműködésre. A téma azt követően került a figyelem középpontjába, hogy az angol West Bromwich csapatának egyik játékosa, Jeff Astle 2002-es halálát összefüggésbe hozták a fején elszenvedett traumákkal. Egy átfogó vizsgálatot indított az egyetem, amelyben összesen 7676 egykori focista halálának körülményeit vizsgálták meg, és vetették össze közel 23 ezer elhunyt adataival. Az egykori játékosok profi futballisták voltak, akik valamelyik skót csapatban játszottak 1900 és 1976 között.

A labdarúgás veszélyes lehet a játékosokra. Fotó: iStock
A labdarúgás veszélyes lehet a játékosokra. Fotó: iStock

Bár a sajtó hasábjain többször is olvashattunk a pályán bekövetkező hirtelen szívhalálról , a kutatás eredményei szerint a futballisták körében az átlagosnál alacsonyabb a szívbetegség miatti halálesetek száma. Bizonyos daganatos betegségek is kisebb mértékben érintették őket, a kutatás elsősorban a tüdőrákot emelte ki, amely jóval kisebb mértékben sújtotta a focistákat.

Bizonyos neurológiai betegségeket azonban jóval gyakrabban diagnosztizálnak náluk. A kutatás eredményei szerint ötször nagyobb az Alzheimer-kór, négyszer nagyobb bizonyos motoros (mozgató) neuronbetegségek, illetve majdnem kétszeres a Parkinson-kór kialakulásának a veszélye a hivatásos labdarúgóknak az átlagemberhez képest.

A sportolókat érő, különböző súlyosságú agyi degeneratív betegségek eddig inkább az amerikai futballban voltak ismertek, amelynek alapja, hogy a játékosok nagy erővel csapódnak egymásnak. Úgy tűnik azonban, hogy az Európában népszerűbb labdarúgás is tartogathat veszélyeket, ám az összeütközések helyett inkább a fejelések okozhatnak komoly gondokat.

Forrás: BBC

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Gyakran változik a felhőzet mennyisége, de említést érdemlő csapadék nem várható. Az északnyugati szél általában vagy gyenge vagy mérsékelt lesz.Késő este 15, 22 fok valószínű.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul, de az északi völgyek, illetve a Nyírség kevésbé felhős részein néhol ennél több fokkal hidegebb is lehet. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.