25 évnyi meddőségi kezelés után, 53 évesen végre anya lehetett ez a nő

25 éven keresztül küzdött elszántan azért, hogy teherbe essen az a skót nő, aki több orvosnál is járt, ám senki sem tudta megmondani, mi áll meddősége hátterében. Végül azonban, amikor már feladni készült, 53 éves korában megtörtént a csoda.

Helen Dalglish a 20-as éveiben járt, amikor Ciprusra költözött a párjával. Megpróbáltak családot alapítani, de nem jártak sikerrel. Hiába vizsgálták ki alaposan mindkettőjüket, nem találták meg a probléma forrását, így az orvosok jobb híján azt mondták, Helennek „megmagyarázhatatlan meddősége” van. Csalódottan költöztek vissza Skóciába – kezdte a nem mindennapi történetet a Bright Side cikke.

Helen Dalglish lányával
53 évesen lett anya a megmagyarázhatatlan meddőséggel küzdő nő. Fotó: Daily Record / Facebook

„Az állandó várakozás és reménykedés maga volt a pokol”

A nő négy méhen belüli megtermékenyítési eljáráson is átesett egy glasgow-i kórházban, ezek azonban nem hozták meg a várt eredményt. Az orvosok ezért felajánlották neki, hogy próbálja ki a szervezeten kívüli megtermékenyítést (in vitro fertilizáció, IVF), és a brit egészségügyi szolgálat (NHS) ingyenesen biztosította neki a kezeléseket. 28 éves korától kezdve egy évtizeden át próbálkozott, de az IVS egyszerűen sosem járt sikerrel.

Mindig azt mondták neki, hogy a petesejtjei „nagyon jó minőségűek” és minden rendben volt az eljárás során. Az orvosoknak fogalmuk sem volt, hogy mindezek ellenére miért nem tud terhes maradni a nő. „Mindig csak annyit mondtak, »sajnálom, nem sikerült«” – emlékezett vissza Helen, hozzátéve, hogy ez a hosszas, állandó reménykedés és várakozás a pozitív terhességi tesztre maga volt a pokol.

A nő egy másik klinikán folytatta a kezeléseket, ahol egy újabb évtizednyi próbálkozás, valamint még több bánat és kétségbeesés várta. Már a 40-es évei elején járt, amikor az egyik új orvosa megállapította, hogy Helennek erősen hátrahajló méhe van, amely befolyásolja az embrió beágyazódását. Miután erre rájöttek, a nőnek sikerül teherbe esnie, azonban elvetélt – és ez még kétszer megismétlődött.

Végig élte a gyász minden szakaszát, és már szinte kész volt elfogadni, hogy sosem fog családot alapítani. Amikor azonban az édesapja meghalt, az édesanyja unszolására adott még egy esélyt a dolognak – és akkor megtörtént a csoda.

Helen Dalglish anyjával és lányával
Az édesanyja unszolására adott még egy esélyt a dolognak. Fotó: Daily Record/Media Scotland

„Amikor megtudtuk a hírt, sírni kezdtünk örömünkben”

Mire Helen 50 éves lett, már 21 kezelésen és számtalan IVF-en átesett át, és ezekre majdnem 100 ezer fontot, vagyis átszámolva csaknem 45 millió forintot költött. Házassága is tönkrement, azonban megismerkedett egy másik férfival, akivel aztán 2019-ben visszaköltözött Ciprusra. Itt találtak egy olyan meddőség klinikát, ahol az 50-es éveikben járó nőket is fogadják. Végül pedig az elszántság és a több évtizedes erőfeszítés meghozta gyümölcsét.

Élénken emlékszem arra a napra, amikor megnyitottuk az e-mailt, amelyből megtudtuk, hogy az eredményeim szerint terhes vagyok. Sírni kezdtünk örömünkben” – mesélte a nő.
Helen kislánya, Daisy Grace
Helen egészséges kislánynak adott életet. Fotó: Daily Record/Media Scotland

Persze Helen édesanyja aggódott, hogy esetleg ismét vetéléssel végződik a történet, de Helen végül, annyi kudarc után, 53 évesen egy egészséges kislánynak adott életet. A 25 évnyi próbálkozás után Helen nem is tudta elfojtani érzéseit, amikor végre a karjában tarthatta kisbabáját. „Abban a pillanatban, amikor hazahoztam őt a kórházból, megállíthatatlan sírás tört rám. 25 évnyi bánat szabadult ki és tűnt el belőlem nyomtalanul attól, hogy köszönthettük a családunkban Daisy Grace-t” – emlékezett vissza a boldog édesanya.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd, illetve a rétegfelhőzet a Dráva mentén és az Alföldön egyes körzetekben tartósan megmaradhat, és lassan elmozdulhat kelet, északkelet felé - ezeken a részeken erősen felhős vagy borult, másutt napos, száraz időre van kilátás. A nyugatias szél olykor megélénkül, késő délutántól a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik.A legmelegebb órákban 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!