Itt van Andi és Sanyi edzésterve

Elkezdődött a HáziPatika.com két újságírójának életmódváltása: Sanyit és Andit személyi edző is segíti a megújulásban. Most az edzéstervüket ismertetjük.

Két újságíró kollégánk úgy döntött, hogy belevág az életmódváltásba. Mint azt korábban megírtuk , Sanyi és Andi az elkövetkező három hónapban teljesen megreformálja táplálkozását, és a rendszeres testmozgást is mindennapos rutinná teszik.

Az életmódváltás első lépése Ahhoz, hogy valaki képes legyen egészségessé tenni az életét, legelőször az addigi szokásait kell számba vennie. Ehhez persze szükség van szakszerű segítségre: a HáziPatika.com két életmódváltó újságírója, Andi és Sanyi is dietetikus szakértő segítségével kezdett étrendje megreformálásába. Kattintson a részletekért!

Életmódváltás: az első lépések

Andi és Sanyi mozgási állapotfelmérését a program személyi edzője, Kiss Gergely végezte. A szakértő mindkettejük testméreteit és testsúlyát lemérte és feljegyezte: ezekből az adatokból látható és mérhető majd a változás, amelyet az életmódváltó program során a két résztvevő elér. Emellett pedig az erőnlétüket is felmérték: mindketten a lépcsőzőgépen, illetve néhány alapvető mozgás végrehajtásával (például fekvőtámasz, plank, falnál guggolás) tesztelték, hogy milyen formában is vannak.

Andi heti két edzéssel vág neki a programnak
Andi heti két edzéssel vág neki a programnak

"Az állapotfelmérés után jól látható, hogy mind Andinál, mind Sanyinál ugyanannyira fontos lesz az állóképesség fejlesztése, mint az, hogy külsőleg mennyit formálódik a testük. Szívük és tüdejük egyelőre nincs hozzászokva a fizikai terheléshez, ezért arra is szeretnék nagy hangsúlyt fektetni a következő hetekben, hogy a keringési és a légzőszervrendszert fejlesszük" - mondta Kiss Gergely. Szerkesztőként mindkét kollégánkat a monitor elé köti a munkája, az ülő életmód miatt pedig nyugalmi állapotból a mozgás hatására túl hirtelen emelkedik meg a pulzusuk. Mivel állóképességük alacsony, terhelés hatására az izmok gyorsabban használják fel a tápanyagot és az oxigént, mint ahogyan a szív az izmokba tudná szállítani, így anaerob állapot lép fel, és jön a hirtelen, kellemetlen savasodás. Ezen kell változtatni - hangsúlyozta a személyi edző.

Sanyi étkezését dietetikus szakember felügyeli
Sanyi étkezését dietetikus szakember felügyeli

Andi és Sanyi is megkapták az edzéstervüket. Minden második héten növekszik majd a terhelés a program során, és az elvégzendő gyakorlatok is komplexebbé válnak majd, ahogy erősödnek, és ahogy javul a testtudatuk. Sanyi hetente kétszer mozog majd, edzéseit 20 perc könnyű futással indítja, majd pedig saját testsúlyos, illetve súlyzós gyakorlatokat fog otthon végezni. Mivel kezdő, ezért egy izomcsoportra nem végez majd sok gyakorlatot, hogy elkerülhesse a sérülést és a túlterhelést. Andi is kétszer edz majd minden héten, ő viszont edzőteremben csinálja meg a neki szánt gyakorlatokat.

Minden kezdet nehéz, ez az életmódváltásra halmozottan igaz. Kezdetben kínzó lehet az izomláz , és türelmesnek is kell lenni, hiszen a változás, izmosodás, fogyás nem következik be már az első alkalom után. "Érdemes kitartani és megküzdeni a nehézségekkel, mert a befektetett erőfeszítés megtérül, és hamarosan testünkben és lelkünkben is érezni fogjuk a mozgás hatásait" - mondja a személyi edző.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!