A Széchenyi a legnépszerűbb fürdő

Csaknem ötödével nőtt a budapesti fürdők vendégforgalma márciusban. A gyógyvizek a külföldieket is vonzzák.

Több forrás táplálja a budapesti fürdők forgalomnövekedését, de ehhez az idősebb vendégkör mellé a fiatalokat is meg kellett nyerni. Az eredményt tükrözi, hogy míg 2010-ben a vendégek többsége 60 év feletti volt, ma 30 év alatti - tájékoztatta a vg.hu-t Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. értékesítési és marketingigazgatója.

Ötödével nőtt a budapesti fürdők vendégforgalma
Ötödével nőtt a budapesti fürdők vendégforgalma

A budapesti gyógyvizek a város egyik legkedveltebb turisztikai vonzereje: adatok szerint a Parlament és a Halászbástya után a Széchenyi fürdő a legnépszerűbb budapesti programhelyszín. A népszerűség pedig a jegyeladásokon is meglátszik: a napijegyes vendégforgalom bővülése a budapesti fürdők esetén januárban a 21 százalékot, februárban a 12 és márciusban a 18 százalékot is meghaladta. Míg a téli forgalom a történelmi műemlékfürdőkben - legfőképpen a Széchenyiben és a Gellértben - 70-90 százalékban a turisták által vásárolt napijegyekből származik, addig a felújítás után a Paskál bő 18 százalékos márciusi látogatottsága, valamint a Dandár fürdő forgalomnövekedése szinte kizárólag a belföldi vendégkörhöz kötődik.

Ezen belül a tavaly márciusihoz képest a Gellértben 34 százalékos volt a növekedés, a Rudasban 17, a Lu­kácsban 14 százalékos. A részben fedett Palatinus - amely az első telén van túl - ugyancsak jól indított, főleg a budapestiek körében, akiknek a Széchenyibe és a Gellértbe látogató tömegek elől jelentett menedéket (és lehetőséget az OEP-es szolgáltatásokra) a jóval csendesebb margitszigeti fürdő.

A földes-meszes vizek gyógyhatása Gyógyvizeinket az egész világ ismeri, neves fürdőinket belföldi és külföldi turisták egyaránt előszeretettel látogatják. A fürdőzés azonban nemcsak kikapcsolódást, de gyógyulást is hozhat - már ha az orvosi utasításokat betartva vesszük igénybe. Részletek !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, átmenetileg nagyobb területen kiderül az ég, de délnyugaton erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott - lecsengő jelleggel - kisebb havas eső, havazás még előfordulhat, másutt száraz idő valószínű. Emellett hajnaltól északkelet felől egyre több fátyolfelhő érkezik. Néhol köd, esetleg zúzmarás köd képződhet. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6, +2 fok között valószínű, de a szélcsendes, sokáig derült északkeleti tájakon néhol akár -10 fok közelébe hűlhet a levegő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!