Meglepő dolgon múlik, milyen gyorsan öregszel

Az emberi mikrobiom állapota összefügg az öregedés gyorsaságával. Ez derült ki egy új tanulmányból, amelynek első szerzői Kerepesi Csaba, a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (HUN-REN SZTAKI), valamint Torma Ferenc, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem kutatói.

A biológiai életkort mesterséges intelligencia alapú, úgynevezett epigenetikai órák mérik, amelyek képesek az öregedési folyamat mérésére, valamint a betegségek és a halál előrejelzésére. A magasabb edzettségi fokot lassabb öregedéssel és egészségesebb élettel hozzák összefüggésbe.

idősebb nő nézi magát a tükörben
Meglepő dolgon múlhat, milyen gyorsan öregszünk. Fotó: Getty Images

Többet számít a bélflóra, mint eddig gondoltuk

A mikrobiom (például a bélflóra) a különféle betegségek és az öregedés hatására megváltozik, az epigenetikai öregedésórákkal való kapcsolata azonban eddig ismeretlen volt – közölték. Ennek kiderítésére a kutatók aktív emberek bélflórájából, valamint véréből vettek mintákat, amelyet az edzettségi adataikkal vetették össze.

Alkalmazva az epigenetikai öregedésórákat, összefüggéseket kerestünk a gyorsult öregedés, a bélflóra összetétele és az edzettség között” – ismertette Kerepesi Csaba, a HUN-REN SZTAKI kutatója.

A kutatók azt tapasztalták, hogy a középkorú, illetve idős emberek körében a gyorsult öregedés a bélflóra megnövekedett diverzitásával, alacsonyabb edzettségi fokkal, valamint rosszabb egészségi állapottal párosult – emelte ki Kerepesi Csaba. A közlemény szerint a kutatók azt is megfigyelték, hogy a lassult öregedést és a magasabb edzettségi szintet mutató egyének bélflórájában nagyobb arányban fordultak elő azok a baktériumok, amelyeket gyakran gyulladásgátlással hoznak összefüggésbe.

„Összefoglalva, az eredményeink azt sugallják, hogy a mikrobiom egyes megváltozásai összefüggésbe hozhatók a vér alapján mért gyorsult öregedéssel és az edzettséggel” – mutattak rá a kutatók

A vizsgálat eredményeit bemutató cikk az Aging Cell című szakfolyóiratban jelent meg a közelmúltban.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +14 °C

Az északkeleti harmad mellett délnyugaton, nyugaton is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Ezeken a részeken egyre több helyen várható zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás is előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. Késő este 14 és 21 fok között alakul a hőmérséklet. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra