Ezt edd, hogy megőrizd csontjaid egészségét

Meglepő táplálék segíthet a menopauza miatti csontritkulás megelőzésében. Mutatjuk, mennyit kellene enned belőle naponta.

Az aszalt szilva segít megőrizni a csontok egészségét – írta Facebook-posztjában az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer. Mint kiemelték, az aszaltszilva-fogyasztás és a csontok egészsége közötti kapcsolat felismerése nem újdonság, egy viszonylag új kutatás azonban újabb fontos információkat fedett fel a témában.

Napi 50 grammnak bámulatos hatása van

Az említett vizsgálatba 235, a menopauzán már átesett nőt vontak be. Az alanyokat három csoportra osztották:

  • Az első csoport egyáltalán nem fogyasztott aszalt szilvát.
  • A második csoport tagjai naponta 50 gramm, vagyis körülbelül 4-6 darab aszalt szilvát ettek.
  • A harmadik csoport résztvevői napi 100 gramm, vagyis nagyjából 10-12 darab aszalt szilvát ettek.

A fenti feltételeket egy éven keresztül kellett betartaniuk az alanyoknak, a kutatók pedig 6 és 12 hónap elteltével ellenőrizték a sípcsont állapotát, a csontsűrűséget és a csontok szerkezetét. Azt látták, hogy egyértelmű egészségi előnyökkel jár, ha valaki elfogyaszt naponta 50 gramm aszalt szilvát.

Mit rejt az aszalt szilva?

Az aszalt szilva igen gazdag antioxidánsokban, polifenolokban, bórban, káliumban és K-vitaminban is. Alacsony továbbá a glikémiás indexe, rosttartalma ugyanakkor igen magas gazdag.

Ez a szárított gyümölcs eddigi ismereteink szerint segíthet megőrizni a csontok egészségét, valamint fenntartani azok szilárdságát, így ellensúlyozva a csontritkulás előrehaladását” – írta posztjában a Rizikometer.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Életem végéig szednem kell a magas vérnyomás gyógyszert?
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
újraélesztés
Összeesett a férfi, leállt a légzése – segítségnyújtás helyett többen is fotózni kezdték
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +3 °C

Általában borult, párás, ködös időre van kilátás, de délen és a Tiszántúlon maradhatnak kevésbé felhős körzetek, illetve főleg arrafelé napközben fokozatosan ritkul, egyes részeken fel is oszlik a köd, így hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt. A szitálás mellett északon és a Dunától keletre néhol gyenge eső sem kizárt. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, párás, tartósabban ködös tájakon 3 és 8 fok között alakul, míg a kevésbé felhős déli és tiszántúli tájakon ennél több fokkal enyhébb lehet az idő. Késő este 0 és +7 fok közötti értékekre számíthatunk. Nincs fronthatás, a tartós köd azonban nem tesz jót a hangulatunknak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!