Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Tisztítószer volt az üdítőben, ami gégesérüléseket okozott
Lúgos hatású tisztító- vagy zsírtalanítószer volt abban az ízesített ásványvízben, amelynek elfogyasztása után egy férfi Horvátországban kórházba került súlyos szájüreg- és gégesérülésekkel – derült ki az igazságügyi vizsgálatokat végző laboratórium jelentéséből.
A Dunától keletre lassanként szakadozik, csökken a felhőzet, de főként a középső harmadban maradhatnak felhősebb körzetek. Késő estig keleten néhol kialakulhat zápor, hózápor, hódarazápor. A Dunántúlon a derült időt követően hajnaltól nyugat felől összefüggő magasszintű felhőzet vonul fel. Az északi, északkeleti szél fokozatosan veszít erejéből, azonban élénk lökések főleg az éjszaka első felében még lehetnek.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között valószínű, de a derült, szélvédett fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Fronthatás ugyan nem érvényesül, de a hőérzet alacsony a szabadban.