Mellimplantátummal mentették meg a tüdőbeteg férfi életét

Egy fertőzés miatt dupla tüdőátültetésre volt szüksége, ehhez azonban el kellett távolítani a gennyel teli páros szervet.

A 34 éves David Bauernél légzőszervi fertőzést diagnosztizáltak, és mivel az antibiotikumokra nem reagált a szervezete, kórházba került, ahol extrakorporális membrán oxigenizációs légzéstámogatási kezeléssel (ECMO) próbáltak javítani az állapotán. Az ideiglenes mesterséges tüdős eljárás ellenére állapota tovább romlott, ezért mindkét tüdejét el kellett távolítani – számol be a szokatlan beavatkozásról az IFL Science.

mellimplantátum
Mellimplantátum mentette meg. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Már csak merő genny volt a tüdeje

Davey tüdeje ekkor már gyakorlatilag nem látszódott a röntgenfelvételen, a páros szerv ugyanis megtelt gennyel – mondta Dr. Rade Tomic tüdőgyógyász. A Northwestern Medicine Canning Thoracic Institute Tüdőtranszplantációs Programjának orvosigazgatója felidézte: ahhoz, hogy a férfi transzplantációs listára kerülhessen, meg kellett szüntetni a fertőzést, ám ennek egyetlen módja az volt, hogy mindkét tüdőt el kellett távolítaniuk. „Ez ismeretlen terület volt számunkra, de tudtam: ha mi nem tudunk segíteni Davey-n, akkor senki más sem tud” – fogalmazott a szakember. Tüdő nélkül Davey-nek protézisekre volt szüksége, hogy a szívét a helyén tartsák, ehhez pedig mellimplantátumokat használtak.

"Az egyik plasztikai sebészünk tartott nekünk egy gyorstalpaló tanfolyamot a különböző típusú, formájú és méretű mellimplantátumokról, így kiválasztottuk azt, amelyet a többinél könnyebben tudtunk formázni Davey mellkasában" – tette hozzá Dr. Ankit Bharat mellkassebész. Hozzátette: "soha nem gondoltam volna, hogy mellimplantátumokkal segítünk majd áthidalni egy beteg tüdőátültetéshez vezető útját, de csapatunk arról híres, hogy a legnehezebb eseteket is elvállalja.”

A fertőzött tüdő eltávolításával és az implantátumok beültetésével Bauer leküzdötte a fertőzést, és hamarosan rendelkezésre állt egy pár donortüdő is. Május 28-án megkapta az új szerveket, majd több hónapot töltött az intenzív osztályon, végül szeptemberben hazaengedték. Az orvoscsapat szerint az eset bizonyítja, hogy az új technológia segítségével a betegeket átmenetileg életben lehet tartani tüdő nélkül, amíg a transzplantációra várnak.

A szervátültetés egyik előfeltétele a vércsoportegyezés a donor és a befogadó között. Ellenkező esetben a befogadó szervezete vércsoportantigén-ellenes antitesteket termel, és a donorszerv kilökődik. Nemrégiben kanadai kutatóknak sikerült enzimekkel megváltoztatniuk a donorszerv vércsoportját, amivel megelőzhető a kilökődés. A vércsoportváltó tüdőről korábban itt számoltunk be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.