Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Koronavírus: egymilliárd embernek kell otthon maradnia
A világ 168 országában igazoltak már koronavírus-fertőzést, és legalább 50-ben vezettek be valamilyen lakhelyelhagyási korlátozást. Van, ahol már kötelező az ország minden lakójára, akad, ahol az emberek belátására bízzák, egyes államokban pedig csak bizonyos területeket, városokat érint a korlátozás.
Koronavírus: a betegek ötöde súlyos állapotú
Hét embert ápolnak intenzív osztályon koronavírus-fertőzéssel a Szent László Kórházban - közölte Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője az operatív törzs ülése utáni vasárnapi online sajtótájékoztatón.
Koronavírus: négyezer halott Olaszországban
Az utóbbi huszonnégy órában az eddigi legnagyobb mértékben, 627-tel 4032-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (COVID-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt szintén hasonló mértékben, 4670-nel emelkedett.
Koronavírus: így szokjunk le arcunk tapogatásáról
Ha hozzáérünk az arcunkhoz, azzal jelentős mértékben megnövelhetjük annak az esélyét, hogy megfertőződjünk influenzával vagy akár az új típusú koronavírussal. A szemünkön és a szánkon keresztül ugyanis könnyedén bejuthatnak a testünkbe a kórokozók. Érdemes tehát mindent megtenni annak érdekében, hogy erről leszoktassuk magunkat.
Koronavírus: 20 napos karantén kellene
Egy friss kutatás szerint a Covid-19 betegeknél akár 20 napra is rúghat a vírus fertőzési ideje, s már jóval a tünetek megjelenése előtt elkezdődik a vírusszórás. Ez alapján a kínai kutatók azt javasolják, a jelenlegi 14 napos karantént bővítsék 20 napra.
Koronavírus: újabb száz áldozat Franciaországban
Franciaországban a koronavírus-járvány áldozatainak száma egy nap alatt 108-cal 372-re emelkedett, az előző napi szintén csaknem száz fős emelkedés után. A kórházban ápolt 4761 beteg közül több mint ezren vannak intenzív osztályokon - közölte csütörtök este a francia egészségügyi minisztérium.
A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.