Koronavírus: egymilliárd embernek kell otthon maradnia

A világ 168 országában igazoltak már koronavírus-fertőzést, és legalább 50-ben vezettek be valamilyen lakhelyelhagyási korlátozást. Van, ahol már kötelező az ország minden lakójára, akad, ahol az emberek belátására bízzák, egyes államokban pedig csak bizonyos területeket, városokat érint a korlátozás.

Egy friss kutatás szerint a Covid-19 betegeknél akár 20 napra is rúghat a vírus fertőzési ideje, s már jóval a tünetek megjelenése előtt elkezdődik a vírusszórás. Ez alapján a kínai kutatók azt javasolják, a jelenlegi 14 napos karantént bővítsék 20 napra. Kattintson a részletekért.

Világszerte legalább 50 országban vagy térségben szólítottak fel a hatóságok több mint 1 milliárd embert, hogy maradjanak otthon, az új típusú koronavírus-járvány megfékezése érdekében - jelentette hétfőn az AFP francia hírügynökség saját összesítésére hivatkozva.

Itt már kötelező, de még csak korlátozott

Legalább 34 országban vagy régióban, a többi közt Franciaországban, Olaszországban Argentínában, az Egyesült Államok Kalifornia államában, Irakban és Ruandában az embereket kötelezik arra, hogy otthonaikban maradjanak, ezek a rendelkezések több mint 659 millió embert érintenek. Hétfőn ezen országokhoz csatlakozott Görögország. Kolumbia és Új-Zéland pedig megkezdte az erre vonatkozó rendelkezések kidolgozását, amelyek kedden és szerdán lépnek életbe.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19, karantén
Már egymilliárd embernek kellene otthon maradnia világszerte. Fotó: Getty Images

Az emberek ezekben az országokban és területeken is elhagyhatják otthonaikat, ám korlátozott mértékben: a lakhelyelhagyás akkor megengedett, ha alapvető fogyasztási cikkek bevásárlása , munkába járás vagy egészségügyi okok miatt elengedhetetlen.

Önként várják el az emberektől

Legalább 4 országban, köztük Iránban, Németországban, az Egyesült Királyságban kérték az embereket, hogy önként maradjanak otthon, ne utazzanak és kerüljék vagy minimalizálják a személyes kontaktust , ám ezeket nem írták elő rendeletileg. Ez több mint 228 millió embert érint.

Mivel azonban ezek a rendelkezések az Egyesült Királyságban nem hozták meg a várt eredményt, azaz a fertőzöttek számának csökkenését, hétfőn a londoni alsóház elé került a járvány megfékezését célzó törvényjavaslat, amely a brit kormányt rendkívüli intézkedésekre is felhatalmazza. Boris Johnson miniszterelnök vasárnap esti sajtóértekezletén hangsúlyozta: nem akar olyan drákói kijárási korlátozásokat bevezetni, amilyeneket több más európai ország életbe léptetett, de ha a járvány megfékezését célzó ajánlásoknak másképp nem sikerül érvényt szerezni, akkor szigorításokra lesz szükség.

Csak bizonyos területeket érint

Legalább 10 ország vagy régió vezetett be részleges kijárási tilalmat, amely értelmében este és éjszaka az emberek nem hagyhatják el otthonaikat. Ez a rendelkezés, amely összesen több mint 117 millió embert érint, Burkina Fasóban, a Fülöp-szigetek fővárosában, Szerbiában, Chilében és Mauritániában van érvényben, Szaúd-Arábiában pedig hétfő este lép életbe.

Néhány más ország a legfontosabb városait helyezte karantén alá, a ki- és belépést is korlátozzák. Ilyen rendelkezést hozott Bulgária több mint 27 városa, Kazahsztán a főváros, Nurszultan és Almati esetében, Azerbajdzsán pedig Bakuval kapcsolatban. E városokban körülbelül 10 millióan élnek.

Kölcsönzött kutyákkal szegik meg a kijárási tilalmat Spanyolországban - olvassa el az erről szóló cikket társportálunkon, az nlc.hu-n .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és több helyen fordulhat elő időszakos eső, zápor, főként a nyugati megyékben van esély néhol zivatarra is. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!