Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Koronavírus: az omikron nem okoz súlyosabb megbetegedést
Dél-Afrikában az eddigi kórházi adatok nem utalnak arra, hogy az új koronavírus omikron variánsa súlyosabb megbetegedést váltana ki a fertőzötteknél, mint a korábbi változatok - közölte Joe Phaahla, az afrikai ország egészségügyi minisztere pénteken.
Koronavírus-oltás: ezt javasolja az EU
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) a koronavírus elleni, eltérő technológiával készült oltóanyagok alkalmazását javasolja a koronavírus elleni immunizáló oltás, valamint az emlékeztető oltások esetében is - jelentette be közös közleményben a két uniós ügynökség kedden.
Fokozatosan javulnak a látási viszonyok, de még így is nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű - legfeljebb kevés helyen szakadozhat átmenetileg a felhőzet. Helyenként szitálás, északkeleten akár kisebb eső is előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, de Sopron és a Bakony térségében olykor előfordulhatnak élénk széllökések.A hőmérséklet alig változik, az időszak során 2 és 8 fok között alakul. Még pár napig frontmentes idő várható.