Koronavírus: 213 áldozat egy nap alatt

A tegnapi nap során 6849 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, valamint elhunyt 213 beteg.

A tegnapi nap során 6849 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 168 728-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 213 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 36 048 főre emelkedett - írja a koronavirus.gov.hu . Az adatok szerint jelenleg 7206 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 607-en vannak lélegeztetőgépen.

A héten időpontfoglalás nélkül lehet jelentkezni az oltásért

A kormányzati tájékoztató oldal szerint az oltási akcióban már összesen 1 millió 212 ezren igényelték meg a vakcinák egyikét, közülük 990 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel és 142 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását. Az éreklődésre tekintettel újabb egy héttel meghosszabbították az oltási akciót, így december 12. vasárnapig továbbra is akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra reggel 7 óra és este 19 óra között.

A kórházak vasárnapig megemelt oltási kapacitással várják az érkezőket akár az első, akár az elmaradt második, vagy a megerősítő harmadik oltásra. Az oltatlanok előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra, ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el. Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben fogják beoltani. Aki előzetesen regisztrált és foglalt az interneten időpontot az elkerülheti a várakozást.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) múlt hét csütörtökön engedélyezte az 5-11 évesek oltását is a Pfizer-vakcinával. Az oltási munkacsoport megkezdte a gyerekek oltásának előkészítését, a szükséges vakcinák várhatóan december 13-án érkeznek . A gyerekek oltását a gyerekoltásokra kijelölt kórházi oltópontokon és igény esetén a házi gyermekorvosoknál tervezik - olvasható a honlapon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. A gomolyok napközben össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!