Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Pánikroham vagy infarktus? Ez segít eldönteni
A pánikroham és a szívroham nem csak elnevezésében hasonlít, a kezdeti tünetek is megegyezőek lehetnek. Ám míg előbbi egy múló állapot, utóbbi szó szerint életveszélyes, ezért fontos, hogy minél hamarabb el tudjuk dönteni, melyikkel van dolgunk.
Az elhízás ezért veszélyes
A túlsúly és az elhízás a 21. századi nyugati világ egyik legnagyobb egészségügyi kihívása, sokkal több embert érint, mint gondolnánk. Megfékezéséhez nemcsak alapvető szemléletváltásra, hanem világszintű összefogásra lenne szükség. Sokan nem tudják, de az elhízás nem mindig az egészségtelen életmód, hanem a személy hatáskörén kívül eső egészségügyi faktorok következménye is lehet, ráadásul számos további betegség, így például a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség kialakulásának melegágya.
Koronavírus: nyitva maradnak a kormányablakok
Nem befolyásolják a kormányablakok nyitva tartását a március 8-án életbe lépő szigorítások, de azt kérik, hogy az ügyfelek csak a legszükségesebb, halaszthatatlan ügyekkel keressék fel ezeket, lehetőség szerint válasszák inkább az elektronikus ügyintézési lehetőségeket - hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökség szombaton.
Koronavírus: ilyen szigorítások jöhetnek szóba
Hetek óta emelkedik a napi fertőzöttek, illetve a kórházban kezeltek száma, ami miatt politikusok és egészségügyi szakemberek is újabb szigorításokról egyeztetnek. Az eddigi hazai nyilatkozatokat, valamint a nemzetközi intézkedéseket figyelembe véve összegyűjtöttük, hogy milyen korlátozások bevezetése merülhet fel.
Koronavírus: ennyire lesz veszélyes a 3. hullám
Az egészségügy érzi a harmadik hullám hatását. A COVID-ellátó részlegek és az intenzív osztályok telítődnek, ráadásul a lélegeztetőgépen lévők száma is folyamatosan nő - hívta fel a figyelmet Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn. A járvány harmadik hullámában cirkuláló koronavírus súlyos megbetegedéseket okozhat - jegyezte meg.
Koronavírus: gyorsan söpör végig az országon a 3. hullám
Az elmúlt napok járványügyi adatai arra figyelmeztetetnek, hogy Magyarország a koronavírus-járvány 3. hullámának "jelentősen felmenő" szakaszánál tart - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Hazánk döntő részén borult, párás, több helyen tartósan ködös idő várható, de délnyugaton szakadozottabb lehet a felhőtakaró. Ónos szitálás, szitálás, északkeleten hószállingózás előfordulhat. Késő délutántól egyre többfelé várható jellemzően gyenge intenzitású csapadék, az Északi-középhegység, Észak-Alföld, illetve a főváros tágabb térségében ónos eső valószínű, máshol esőnek nagyobb az esélye. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -3 és +2 fok között változik, de délnyugaton ennél jóval enyhébb időre számíthatunk, a határvidéken 10 fok körüli csúcsértékek is előfordulhatnak. Az orvosmeteorológiai helyzet most kedvezően alakul, nem várható számottevő fronthatás.