Drámai, ami az édesvízi halakkal történik

Az édesvízi halak "katasztrofális" fajpusztulásáról számolt be egy jelentés, amely szerint a világ 80 faja már kihalt, közülük 16 tavaly, egyetlen év alatt.

Az édesvízi halak embermillióknak jelentenek táplálékforrást, a halászaton és a díszhalkereskedésen keresztül pedig megélhetést - írta a BBC hírportálja. A szennyezés, a túlhalászat, a duzzasztógátak építése és a folyók kiszáradása, a vizenyős területek lecsapolása miatt a halak száma drámaian csökken. A jelentés szerint a vándorhalak populációja az elmúlt 50 évben háromnegyedével zsugorodott, ugyanebben az időszakban a nagyobb testű halfajok populációja pedig 94 százalékkal lett kisebb.

Több száz emlősfaj halhat ki Egy tudóscsoport előrejelzése szerint legalább 550 emlősfaj kihalhat ebben az évszázadban, ugyanakkor több száz fajt meg lehetne menteni a természetvédelmi erőfeszítések fokozásával. Részletek itt .

A The World's Forgotten Fishes (A világ elfelejtett halai) című jelentést 16 környezetvédő szervezet készítette, köztük a Természetvédelmi Világalap (WWF) és a Londoni Állattani Társaság (ZSL). A WWF szerint a halpusztulás fő oka a folyók rossz állapota, ami leginkább a szennyezés, a gátak és a csatornák számlájára írható.

A katasztrofális pusztulás képe

Dave Tickner, a WWF munkatársa a BBC-nek elmondta, hogy noha az édesvizek a Föld legdinamikusabb élőhelyei közé tartoznak, az egész világon a katasztrofális pusztulás képét mutatják. "A természet szabadesésben van, az Egyesült Királyság sem kivétel: az élővilág küzd a fennmaradásért a szennyezett vizekben" - magyarázta a szervezet édesvizekért felelős szakértője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!