Koronavírus: ezt tapasztalták a 2. Pfizer-oltás után

Magas az antitestek szintje a Nagy-Britanniában a Pfizer-BioNTech-vakcina második adagjával is beoltott páciensek szervezetében, tehát erős immunválaszt generálnak - közölték kutatók csütörtökön.

Oltási terv: mikor kerülünk sorra? Magyarországon is hónapok óta oltanak a COVID-19 elleni vakcinákkal, de ki mikor kerülhet sorra? Összegyűjtöttünk néhány fontos tudnivalót. Részletek!

Az Imperial College London vizsgálata szerint az oltóanyag mindkét dózisát megkapó 80 év felettiek 87,9 százaléka, a 60 év alattiak 95,5 százaléka, míg a 30 év alattiak 100 százaléka esetében pozitív volt az antitestteszt . "Bár az életkor előrehaladtával némi csökkenés mutatkozik a pozitivitás arányát tekintve, minden korcsoportban nagyon jó eredmények születtek a két adag vakcinát követően" - mondta Paul Elliot, az Imperial College London epidemiológiai és közegészségügyi intézetének vezetője.

Az első dózis nem volt elég az időseknek

Az első dózis után 21 nappal a 30 év alattiak mintegy 95 százalékánál pozitív volt az antitestteszt, az idősebb csoportokban ez az arány némileg csökkent. A kutatók szerint a 80 éves vagy annál idősebb pácienseknek, akik egy adag Pfizer-BioNTech-vakcinát kaptak, 34,7 százaléka mutatott antitestes immunválaszt. A brit kormány egyesített oltásügyi bizottságának (JCVI) korábbi véleménye szerint ugyanakkor ez a vakcina akkor is magas védelmet biztosít, ha az antitestek szintje alacsony. Az antitestek szintje csak egy része az immunitásnak, a vakcinák hatására felerősödik a T-sejtes védelem is.

Magas az antitestek szintje a Pfizer-vakcina második adagjával is beoltott páciensek szervezetében. Fotó: Getty Images
Magas az antitestek szintje a Pfizer-vakcina második adagjával is beoltott páciensek szervezetében. Fotó: Getty Images

Három helyett 12 hét

Nagy-Britanniában 12 hétre növelték a két dózis adása közt eltelő időt, holott a Pfizer korábban arra figyelmeztetett, hogy csak háromhetes intervallumra vonatkozóan rendelkeznek a klinikai hatékonyságot bizonyító adatokkal. Az Imperial College London koronavírus -antitesteket vizsgáló kutatásában több mint 154 ezer páciens vett részt. A kutatásban a természetes módon megfertőződöttek és a vakcinával beoltottak antitestszintjét is nyomon követték január 26. és február 8. között. A kutatás a vakcinákba vetett bizalmat is vizsgálta: a megkérdezettek 92 százaléka már megkapta, vagy tervezi beoltatni magát.

A koronavírus-fertőzés egyik jellemző tünete a szaglásvesztés, ezért sokan pánikba esnek, ha hirtelen elveszítik a szaglásukat. Pedig ez akár jót is jelenthet a betegség lefolyását tekintve - további részletek korábbi cikkünkben .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.