Koronavírus: leállhat a 2-es metró

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes szerint olyan sok a beteg a közszolgálatot biztosítók közt, hogy az már a tömegközlekedést, a hulladékszállítást és a takarítást is veszélyezteti.

Mutatjuk, a koronavírus-járvány magyarországi történetében melyek voltak a legsötétebb napok. Részletek!

"Az első és a második hullámban a közszolgáltatások nem voltak veszélyben, de ma ott tartunk, hogy annyira sok a beteg a BKV-nál, metróforgalom-irányításban, villamosvezetők, buszvezetőknél, hogy nem biztos, hogy holnap is fog már járni a metró" - jelentette ki az ATV A nap híre című műsorában Tüttő Kata, Budapest főpolgármester-helyettese. A politikus szerint annyira sok a koronavírusos beteg a 2-es metró vonalán dolgozók között, hogy ha még ketten megbetegszenek, elképzelhető, hogy le kell állítani a metrót.

Egy telephelyet már be kellett zárni

Elmondta, folyamatosan kérték, hogy a közszolgálatot biztosítókat is oltsák be, sőt, felajánlották ennek megszervezését is, de egyelőre ez nem történt meg. Tüttő szerint nemcsak a tömegközlekedés, de a hulladékszállítás és a takarítás is veszélyben van. A Fővárosi Közterület Fenntartó (FKF) egyik telephelyét már be kellett zárniuk a betegek miatt - árulta el a műsorban.

Egyelőre a kutatók is csak találgatják, hogy meddig tarthat az egyes koronavírus elleni oltások kiváltotta védettség. Előfordulhat, hogy az ezekkel megszerzett immunitás hosszabb távon megmaradhat, mint elsőre gondoltuk. A témáról bővebben ide kattintva olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.