Koronavírus: új ajánlás az iskoláknak

Az Egyesült Államok Járványügyi és Betegségmegelőzési Központja új ajánlást tett közzé, ami segít csökkenteni a fertőzésveszélyt az iskolákban és a napközikben. Az egyszerű, hétköznapi trükkel jelentősen növelhető a biztonság a zárt terekben is.

Újabb ponttal bővítette a koronavírus -járvány elleni védekezés lépéseit taglaló listáját az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC): mostantól a szellőztetés is szerepel a járvány terjedését megakadályozó tevékenységek között. Ahogy arról a CNN is beszámolt , a központ kifejezetten az iskolák és más, gyerekekkel foglalkozó intézmények esetében hangsúlyozta a szellőztetés fontosságát. Az új ajánlás szerint minden olyan intézményben, ahol erre lehetőség van, érdemes a lehető leghosszabb ideig nyitva tartani az ablakokat és az ajtókat, ez segíti a szabad légáramlást, így a potenciálisan fertőző vírusrészecskék koncentrációja alacsony maradhat a levegőben. Arra is kitérnek, hogy ha a nyitott ablakok miatt túl hideg vagy meleg lenne a termekben, azt elsősorban a termosztát segítségével próbálják orvosolni, és csak végső esetben zárják be az ablakokat.

koronavírus gyerek iskola fertőzés járvány
A szellőztetés az iskolákban is különösen fontos. Fotó: Getty Images

Ügyelni kell a biztonságra

Természetesen az ajánlásnak csak akkor kell és lehet eleget tenni, ha az biztonságosan megvalósítható, azaz a gyerekek nem zuhanhatnak ki az ablakon, illetve a szélsőséges hőmérséklet miatt nem áll fenn a veszélye a megfázásnak vagy asztmás rohamnak . A központ az ablakok nyitva tartását javasolja a gyerekeket szállító közlekedési eszközökön, például az iskolabuszokon is, feltéve, hogy ez nem teremt veszélyes helyzetet. Emellett érdemes megfontolni a gyermekbiztos ventilátorok használatát is, melyek az ablak közelében rögzítve segítik a benti, elhasználódott levegő mihamarabbi cseréjét.

A most forgalomba kerülő oltásokat még nem tesztelték gyerekeken, így elképzelhető, hogy hónapokig kell várni egy náluk is alkalmazható oltásra. Kattintson a részletekért!

Elégtelen szellőzés esetén a vírusrészecskék könnyen felhalmozódhatnak az osztályterem, az étkező vagy a folyosó levegőjében, ami jelentősen megnöveli a fertőzésveszélyt. "A koronavírus-járvány nagyobb gócpontjaira egyaránt jellemző volt a maszkviselés mellőzése és a kevés szellőztetés" - nyilatkozta Joseph Allen, a Harvard T.H. Chan közegészségügyi iskola dolgozója, aki az Egészséges Épületek Program vezetője, aki szerint nemcsak a tanórákon, de az ebédlőkben, az öltözőkben és a kóruspróbákon egyaránt nagy figyelmet kellene fordítani a megfelelő szellőztetésre. A frissített ajánlásban szerepel továbbá az is, hogy a diákokat minél több szabadidős programra vigyék, legyen az kirándulás, kinti tanóra vagy a szabadban elköltött ebéd. Erre a jó idő közeledtével még nagyobb hangsúlyt érdemes fektetni.

Extra lépés a vírusok kiszűréséért

Az intézmények fenntartói számára a CDC kiemelte, mennyire fontos az iskolák szellőztető rendszerének helyes beállítása - törekedni kell arra, hogy a lehető legtöbb friss levegőt juttassák az épületen belülre, és ne csak a benti, elhasznált levegőt keringessék. Ha megoldható, érdemes fokozni a légáramoltatást a zsúfolt helyiségekben (például a menzán), így a levegő többször halad át a szűrőberendezéseken, és csökken a víruskoncentrációja.

Érdemes emellett speciális légtisztító berendezéseket is beszerezni az intézményekbe, amennyiben erre van lehetőség. A nagy hatékonyságú részecskeszűrős berendezések (például a HEPA-szűrős légtisztító eszközök) különösen a nagyobb kockázatú helyiségekben, például az iskolaorvosi szobákban lehetnek hasznosak, különösen akkor, ha felmerül a fertőzés gyanúja és a beteget el kell különíteni a társaitól. A központ ugyanakkor nem győzi hangsúlyozni, hogy egyetlen szűrőberendezés sem helyettesítheti a rendszeres szellőztetést és a friss, tiszta levegőt.

A Magyarországon is egyre gyorsabban terjedő brit mutáns miatt már a fiatalabb korosztály is egyre nagyobb arányban kerül kórházba. Erről bővebben ide kattintva olvashat cikkünkben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!