Koronavírus: mikor lesz védett a teljes lakosság?

Magunk is kiszámolhatjuk ezzel a kalkulátorral, mikorra oltják be az összes magyart.

Néhány nap múlva, egészen pontosan március 4-én lesz annak az egy éves évfordulója, hogy Magyarországon is azonosították az első koronavírus-fertőzötteket . Azóta közel 420 ezren fertőződtek már meg itthon az új típusú koronavírussal ( SARS-CoV-2 ), míg az elhunytak száma megközelíti a 15 ezret. Tavaly tavasz óta szigorú szabályok között éljük életünket, és bár 2020. december 26-án Magyarországon is elkezdődött az oltási program, egyelőre csak korlátozott számban áll rendelkezésre vakcina. Pedig már mindenki csak egy dologra tud koncentrálni, vajon mikor érjük el a kutatók által rebesgetett nyájimmunitás 60 százalékos szintjét, vagy, ami még jobb lehetne, a lakosság teljes átoltottságát. Bár sokféle kalkuláció létezik ezzel kapcsolatban, a kiszamolo.com-on található egy " oltási terv kalkulátor" , amivel magunk is gyárthatunk különféle forgatókönyveket.

Eljátszhatunk a számokkal: vajon, ha lenne elég oltás, milyen hamar kerülnénk sorra? Fotó: Getty Images
Eljátszhatunk a számokkal: vajon, ha lenne elég oltás, milyen hamar kerülnénk sorra? Fotó: Getty Images

Szabadon "játszhatunk" az adatokkal

"A kalkulátor már fel van töltve alapadatokkal, de ezek az aktuális helyzetnek és várakozásoknak megfelelően tetszőlegesen változtathatóak. Megadható gyakorlatilag minden olyan paraméter, ami egy oltási terv végrehajtása során fontos lehet és befolyásolja azt, hogy meddig tart majd a teljes folyamat" - avat be a részletekbe közleményükben az oldal alapítója, Kolma Kornél. Mint írják, a kalkulátorban a többi közt módosítható, hogy hány embert kell beoltani, illetve meddig tart 1 ember beoltása. Szintén a valóságnak megfelelően állítható, hogy hányan vesznek részt az oltások beadásában és ők pontosan milyen időbeosztásban végzik a munkájukat, illetve átlagosan mennyi időt pihennek egy munkanap során. Ezek módosításával természetesen változik az is, hogy az oltási terv alapján mikor fejeződik be a teljes oltási folyamat.

Mindent a vakcinákról. Ön melyiket választaná? Összeszedtük, mit érdemes tudni a Magyarországon jelenleg oltásra használt ötféle új koronavírus elleni vakcináról. Részletek!

Hónapokba telik a teljes lakosság beoltása

A KSH adatai szerint Magyarország teljes népessége 2021-ben 9 493 293 fő. Mivel az oltást csak 18 év feletti magyarok kapják meg, így az oltandók száma ennél kevesebb, mintegy 7 818 783 fő. Az egészségügyi dolgozók száma szintén a KSH adatai alapján 2020-ban mintegy 115 ezer fő volt. Tegyük fel, hogy közülük minden tizedik - vagyis összesen 11 500 egészségügyi dolgozó - napi 8 órában, összesen 1 órás szünetet tartva részt vesz az oltási terv végrehajtásában, vagyis oltja a magyarokat hétfőtől-péntekig. Ha egy oltás beadása átlagosan 15 perc és a vakcinát a védettség kialakításához két alkalommal kell beadni, akkor ilyen ütemezés mellett az oltási terv 48 munkanap alatt hajtható végre - vázolnak egy lehetséges és nagyon optimista forgatókönyvet a közleményben az alkotók, megjegyezve: természetesen mindez csak elmélet, hiszen ha nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű vakcina , akkor az oltások száma csökken, vagy adott esetben akár napokig szünetelhet is.

Jelenleg ennyi helyen oltanak

Mint arról korábban a HáziPatika.com-on beszámoltunk, már itthon is átlépte a félmilliót az oltottak száma, igaz, hogy közülük alig több, mint 211 ezren kapták meg a védettséget is biztosító második oltást. Ezzel az átlaggal Magyarország az európai országok középmezőnyének alján van. Jelenleg a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) adatai szerint országszerte több mint ötezer háziorvosi rendelőben jelöltek ki oltópontokat, illetve 102 kórházban és 120 szakrendelőben adják be a vakcinákat. Az oltásra azok a tajszámmal rendelkező, 16-18 év feletti állampolgárok jelentkezhetnek, akiknél az elmúlt 3 hónapban nem diagnosztizálták a koronavírust, vagyis a tavaszi, első hullám során megbetegedettek olthatóak. Arról, hogy kiket milyen sorrendben oltanak hazánkban, ide kattintva olvashat bővebben.

A koronavírus-fertőzés egyik jellemző tünete a szaglásvesztés, ezért sokan pánikba esnek, ha hirtelen elveszítik a szaglásukat. Pedig ez akár jót is jelenthet a betegség lefolyását tekintve - a részletekért kattintson korábbi cikkünkre .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Túlnyomóan derült idő várható, de a déli, délnyugati határvidéken maradnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szél veszít ugyan erejéből, azonban továbbra is lehetnek élénk széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között várható, a szélvédett helyeken gyenge fagy is lehet. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!