Könnyű megmunkálhatósága miatt az ólom évszázadokig az egyik leggyakrabban használt fém volt, ólmot kevertek például a festékekbe, de ólomból készültek a csövek, vízvezetékek is. Az ólom tehát bejuthat a szervezetünkbe szennyezett vizen, talajon, élelmiszereken, akár a levegőn keresztül is. Különösen az öregebb épületekben élők vannak veszélyben, mert ezeknél még ólomtartalmú festékeket használtak. Manapság már világszerte szabályozzák, hogy mennyi ólom lehet a környezetünkben.
Az ólommérgezés azt jelenti, hogy a szervezetünkbe nagy mennyiségű ólom került, és ez komoly egészségügyi következményekkel járhat. Az ólommérgezés súlyossága függ például attól, hogy milyen mennyiségben került ólom a szervezetbe. A mérgezés lehet akut (ilyenkor rövid ideig nagy mennyiségű ólom kerül a szervezetbe), illetve krónikus (ez hosszú ideig, de kisebb mennyiségnek való kitettség során alakul ki).
A krónikus ólommérgezés során a felhalmozódott fémet először a csontokban lehet mérni, majd a vérben és a vizeletben is ki lehet mutatni. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) 10 mikrogramm/deciliter-ben határozta meg a mindenképpen aggodalomra okot adó mértéket, ugyanakkor biztonságosnak tekinthető minimális értéket nem állapítottak meg, vagyis ennél kevesebb is veszélyes lehet a szervezetre.
A felnőtteknél a jellegzetes tünetek közé tartozik például a depresszió, az étvágytalanság, a hányinger, az emésztési zavarok, az izomfájdalmak, a fáradékonyság, a libidó csökkenése, valamint a szokatlan szájíz. Utalhat ólommérgezésre a személyiség megváltozása is. Nagyon jellegzetes tünete lehet az ólommérgezésnek az ínyen megfigyelhető, vékony, kékes árnyalatú vonal.
A gyermekekre jobban hat az ólom, hiszen kisebbek, mint a felnőttek. Náluk a tünetek közé tartozik az étvágytalanság, a hasfájás, a vérszegénység , a letargia. A fejlődés lelassulhat, tanulási nehézségek és viselkedési zavarok jelentkezhetnek.
Az ólommérgezésnek számos súlyos szövődménye lehet, károsíthatja az idegrendszert, a veséket, az immunrendszert, a csontokat, a látást és a hallást, sőt a termékenységre is hatással van.
Az esetek legnagyobb részében az ólommérgezés megelőzhető, elsősorban azzal, hogy minél jobban csökkentjük az ólommal való találkozás esélyét: a régi csöveket cseréltessük ki, (ha ezt nem tehetjük, igyekezzünk alaposan kiengedni a vizet, és részesítsük előnyben a hideg vizet a főzéshez vagy az iváshoz, mert ebben általában kevesebb az ólom), távolítsuk el azokat a tárgyakat, amelyek ólmot tartalmazhatnak. Az ólom használatát, illetve a tárgyak ólomtartalmát szigorúan szabályozzák az Európai Unióban.
Az ólommérgezés úgynevezett kelátterápiával kezelhető, ez azt jelenti, hogy bizonyos anyagok a szervezetbe juttatva segíthetnek „méregteleníteni” a szervezetet, vagyis eltávolítani belőle a felgyülemlett fémet. Egyes esetekben műtétre, gyógszeres kezelésre is szükség lehet. Rendkívül fontos emellett bizonyos mikrotápanyagok, például vas, a kalcium vagy a cink visszapótlása is, ezek felszívódása ugyanis csökken, ha túl sok ólom van a szervezetben.
Az, hogy pontosan milyen hosszú távú hatása van a szervezetre az ólomnak, függ annak mennyiségétől, illetve attól az időtartamtól, mely alatt ki voltunk téve az ólomnak. Az ólom vesére, illetve vérre gyakorolt hatásai visszafordíthatóak, azonban az idegrendszer károsodása visszafordíthatatlan.
