Ki segít, ha bajba jutnak a balatoni fürdőzők?

A járványhelyzet enyhülésével idén nyáron is forgalmas nyaralószezonra van kilátás a Balaton partján. Az önfeledt tóparti kikapcsolódás azonban megannyi váratlan veszélyt is tartogat. A Magyar Vöröskereszt és a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt elsősegélynyújtó szolgálatának önkéntesei nyaranta több ezer alkalommal nyújtanak gyors és hathatós segítséget a bajba jutott fürdőzőknek.

Kagyló okozta kisebb vágásoktól egészen a potenciálisan életveszélyes helyzetekig számos egészségügyi probléma adódhat a magyar tenger partján, miközben a nyaralók szeretnék kipihenni magukat a hétköznapok mókuskerekéből kiszabadulva. A 2007-ben útjára indított Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat (BESZ) ezekre a helyzetekre hivatott megoldást hozni, amiben évente mintegy 300 önkéntes elsősegélynyújtó vállal szerepet a nyári főszezon során. A program indulása óta több mint 45 ezer esetet láttak el az önkéntesek, akik az idei évben 19 balatoni strandon teljesítenek majd szolgálatot június vége és augusztus 20. között. Hogy pontosan milyen helyzetekben számíthatnak a nyaralók a BESZ segítségére, arról Kormos Ádám programvezetővel, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt elnökével beszélgettünk.

HáziPatika.com: Mi a BESZ legfőbb célkitűzése, milyen esetekben számíthatnak a balatoni nyaralók a szolgálat segítségére?

Egyetlen lángos ára most életet menthet Szeretnénk, hogy idén bővülhessen a biztonságos strandok száma a Balatonnál. Adománygyűjtésre hívjuk tehát olvasóinkat - támogassa Ön is a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat munkáját! A kezdeményezésről ide kattintva olvashat bővebben.

Kormos Ádám: A programmal a társadalmi elsősegélynyújtást igyekszünk népszerűsíteni. Szeretnénk megmutatni a laikus elsősegélynyújtóknak, hogy igenis bárki segíthet másokon, és fontos, hogy merjünk lépni, ha egy embertársunk bajba kerül. Bár a szolgálat önkéntesei rendelkeznek bizonyos fokú képzettséggel, tehát nem tekinthetők laikusnak, önmagában azonban az önkéntes részvételük is ezt a szellemiséget képviseli. Gyakorlati oldalról fontos megemlíteni, hogy nem váltjuk ki a strandokon a szaksegítségnyújtást. Amennyiben egy strandon méreténél fogva már szükséges oxiológus szakember jelenléte, akkor a teljes felügyeletet ő vállalja, az önkéntesek pedig támogatni tudják a munkáját. Ahol viszont nincs ilyen szakember, ott hiánypótló a szolgálat működése.

Balaton Elsősegélynyújtó Szolgálat
Szezononként a BESZ mintegy 300 önkéntese vigyáz a balatoni fürdőzők biztonságára. Fotó: BESZ

Az ellátást igénylő esetek köre meglehetősen sokrétű. A kisebb sérülésektől a súlyosabb traumákon át akár egészen belgyógyászati problémákig igen széles skálán mozog, hogy milyen helyzetekben szorulhatnak segítségre a nyaralók. Leggyakrabban persze kagyló okozta vágások, sportsérülések, rovarcsípések, napsütés okozta ártalmak fordulnak elő. Ezeket az önkéntesek helyben el is tudják látni. Ha pedig valamilyen súlyosabb fokú probléma merül fel, úgy a szakszerű ellátásból, kórházba irányításból vagy akár mentőhívásból is kiveszik a részüket. Ez is a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat egy fontos feladata, hogy tehermentesítsük az Országos Mentőszolgálat munkáját azáltal, hogy ténylegesen csak abban az esetben hívunk mentőt ezekhez az esetekhez, amennyiben arra szükség is van.

HáziPatika.com: Ahogy említette, ezekre a problémákra elméletben bárki nyújthatna elsősegélyt, mégis látható, hogy szükség van elsősegélynyújtó szolgálatra. Ennyire hiányosak általánosságban véve az emberek ilyen irányú ismeretei?

K.Á.: Hozzátartozik a kérdéshez, hogy a társadalom jellemzően teljesen természetesnek veszi az elsősegélynyújtó szolgálat jelenlétét a strandokon, ezáltal azt, hogy baj esetén van kihez fordulni segítségért. Igazán akkor derül ki, mennyire fontos is ez a biztonságot nyújtó háttér, amikor egy adott helyzetben szükség lenne rá, de nem elérhető. Egyben ilyenkor ütközik ki az is, hogy mennyire hiányzik az elsősegélynyújtó képesség az emberekből. Persze az elsősegélynyújtás mindenkinek jelen van az életében. Gyakorló szülők például bármikor el tudnak látni egy sebet , ha például elesik a gyerekük, és lehorzsolja a térdét. Gond akkor adódik, amikor úgymond túllépünk a "bibi" és a gyógypuszi szintjén, és bár szükség lenne komolyabb ellátásra, a helyzet súlyossága viszont önmagában nem indokolja, hogy mentőt kelljen hívni. Az ilyen helyzetek megoldásához szükséges tudás már sok esetben hiányzik az emberek fejéből.

Fontos továbbá megemlíteni, hogy a Balaton-parti önfeledt nyaralás és strandolás közben valamelyest a kontrollt is hajlamosak elveszíteni az emberek. Nem ritka például, hogy az alkoholfogyasztás nyomán elfelejtenek vizet inni, miközben órákat töltenek a napon, ami ugye szinte egyenes út a napszúráshoz . Vagy említhetném, hogy a vízben fürdőzve nem gondoskodnak a megfelelő fényvédelemről. Esetleg nem fordítanak kellő figyelmet a táplálkozásra, ezáltal a szénhidrát-háztartásukban is zavar keletkezik. A hétköznapok során nyilván nem nagyon alakulnak ki hasonló helyzetek, hiszen jobban odafigyelünk magunkra. A Balaton partján viszont sokkal jobban kikapcsol az ember.

HáziPatika.com: Kik jelentkezhetnek a programba, kik közül kerülnek ki a balatoni elsősegélynyújtók?

K.Á.: Önkéntesnek 16. életévüket betöltött személyeket várunk. Úgy szoktam mondani, hogy ezen túlmenően a határ a csillagos ég, mindazonáltal a program elsősorban a 16 és 30 év közötti korosztályt célozza meg. Ennek elsődlegesen gyakorlati okai vannak, hiszen jellemzően ennél a korosztálynál oldható meg legkönnyebben, hogy tíz napot egyhuzamban a Balaton partján töltsenek a jelentkezők. Szintén alapfeltétel ugyanis, hogy az önkéntesek végig tudják vinni a teljes szolgálatot. Egy szezonban összesen 54 szolgálati napot teljesítünk, összesen 8 turnusra lebontva. Bármelyik turnust is válasszák a résztvevők, azt teljes egészében vállalniuk kell.

Elengedhetetlen továbbá, hogy az önkéntesek igazolhatóan rendelkezzenek alapvető elsősegélynyújtó ismeretekkel. Talán meglepően hangozhat, de például a gépjárművezetői engedélyhez szükséges közúti elsősegélynyújtói vizsga is ilyen alaptudásnak számít. A program kezdetén szervezünk egy képzést a jelentkezőknek, de ennek nem az ismeretátadás, hanem a meglévő tudás rendszerezése, felfrissítése a célja. Hozzáteszem, önkénteseink zöme vagy már iskolai keretek között tanul egészségügyi ismereteket, mert akár ápolónak vagy orvosnak tanul, vagy éppen ez a program segít nekik a pályaorientációban. A szolgálat ugyanis remek lehetőséget nyújt arra, hogy aki szeretné, éles helyzetben is próbára tegye magát az egészségügyi helytállásban.

Végezetül újszerű kritérium idén a koronavírus-pandémia nyomán, hogy a jelentkezőknek védettség igazolvánnyal is rendelkezniük kell, mivel anélkül nem tudnak belépni a program központjaiba sem. Összességében ezek tehát a programban való részvétel alapfeltételei, és mindezeken túlmenően természetesen jókedvet is kötelezően magukkal kell hozniuk otthonról. (nevet)

Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat
Az ellátandó esetek köre meglehetősen változatos a Balaton partján. Fotó: BESZ

HáziPatika.com: A tapasztalatszerzés kapcsán érintette is a témát, de mi minden merülhet fel emellett motivációs tényezőként az önkéntesek számára? Minek köszönhető a BESZ népszerűsége a fiatalok körében?

K.Á.: Sokat jelent az önkénteseknek, hogy a program egyben egy jó társasági esemény. Az ország minden részéről érkeznek jelentkezők, és így a szolgálat ideje alatt rengeteg új ismeretség, barátság is szövődik. Programvezetőként természetesen számomra nem ez az elsődleges szempont, de az önkéntesek számára mindenképpen fontos vonzerő, hogy jó hangulatban, jó társaságban tölthetnek pár napot a Balaton partján. Másfelől ugyancsak nagy súllyal esik a latba a pályaorientáció, amelyet már említettem, hiszen az önkéntes szolgálat gyakorlatként is megállja a helyét. Azok számára, akik egészségügyi vonalon szeretnének tovább tanulni, vagy esetleg már folytatnak is ilyen irányú tanulmányokat, hasznos tapasztalat, hogy egyedül kell helytállniuk a parton bárminemű probléma kezelése során.

A program ilyen módon önállóságra neveli a fiatalokat. Nem elegendő ugyanis, ha tudják, hogyan kell kezelni egy-egy egészségügyi helyzetet. Ugyanilyen fontos, hogy ezt a tudást a gyakorlatba is át tudják ültetni. Nagyon jó önismeret- és önképfejlesztés, ha például 17-18 évesen azzal kell megküzdenie egy önkéntesnek, hogy egyfelől tudja, mi a teendő, másfelől viszont el kell érnie, hogy a nála idősebbek, felnőttek hallgassanak is rá. Ebbe persze az önkéntesek sokszor nem is gondolnak bele, de a program ennek kapcsán a későbbiekben is a hasznukra válik a mindennapokban. Végezetül nagyon fontos motiváció az önzetlen segíteni akarás. Úgy tapasztalom, hogy ebben a generációban erőteljesen megjelenik ez a szándék: ezek a fiatalok szeretnének jót cselekedni, illetve hozzájárulni ahhoz, hogy baj esetén legyen kire támaszkodnia az embereknek.

HáziPatika.com: Említette, hogy leggyakrabban kisebb sérülések kapcsán szorulnak elsősegélynyújtásra a fürdőzők. Milyen szélsőségesebb helyzetek fordultak ugyanakkor esetleg elő a szolgálat elindulása óta?

K.Á.: Ha szigorúan a statisztikát nézzük, akkor az elmúlt 14 évben összesen 8 életmentő beavatkozásunk történt, ami a tényleges újraélesztést foglalja magában. Ha viszont szakmai oldalról közelítjük meg a kérdést, akkor szélesebb az igazán súlyos helyzetek köre. Legyen szó például akár egy artériás vérzésről, akár egy allergiás eredetű anafilaxiás sokkról , ha az érintett nem jut rövid időn belül szakszerű ellátáshoz, akkor életveszélyes állapotba kerülhet. Az önkéntesek által nyújtott ellátás révén elkerülhető a súlyos állapotromlás, nélkülük viszont ezek az esetek könnyen visszafordíthatatlan, potenciálisan halállal végződő állapottá fajulhatnának. Ilyen tekintetben a szolgálat életmentő szerepe is gyakrabban kerül előtérbe, mintsem azt a statisztikák alapján ki lehetne mutatni.

Előfordulnak továbbá olyan esetek is, amikor az önkéntesek mint lelki elsősegélynyújtók vesznek részt az ellátásban. Amikor megérkezik a megfelelő szakember a helyszínre, akkor az elsősegélynyújtó már nem közvetlenül a sérülttel foglalkozik, hanem annak hozzátartozóival. Elég csak belegondolni egy olyan szituációba, amikor például újra kell valakit éleszteni. Nyilván ez hatalmas aggodalmat okoz a hozzátartozók számára, azaz velük is foglalkozni kell ott a helyszínen. A szaksegítség kiérkezését követően ebben is fontos szerepet tudnak betölteni önkénteseink a Balaton partján.

HáziPatika.com: Sokan természetesnek gondolják az elsősegélynyújtó szolgálat jelenlétét a strandokon, holott jobban belegondolva ez közel sem magától értetődő. Milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy rendelkezésre álljon a BESZ működéséhez szükséges háttér?

K.Á.: A program legfontosabb alappillérét természetesen az önkéntesek jelentik, nélkülük nem létezhetne a szolgálat. Szintén nagyon fontos alappillér azonban, hogy elegendő támogatói forrásból gazdálkodhassunk. A programot ugyanis kizárólag támogatásokból, 1 százalékos adófelajánlásokból valósítjuk meg. Idén 12 Balaton-parti településre települünk ki, és az önkormányzatok számára teljes mértékben ingyenesen biztosítjuk a szolgálatot. Ezzel együtt a BESZ működtetése strandonként nagyjából egymillió forintba kerül minden szezonban. Az elsősegélynyújtók önként vállalják a szolgálatot a Balaton partján, ennél fogva az utazási költségeiktől a szállásköltségükön át az étkezésükig értelemszerűen mindent a programnak kell finanszíroznia. Egyelőre 19 strandon tudunk jelen lenni, ahhoz pedig, hogy a szolgálat tovább tudjon fejlődni, és minél több strandon segíteni tudjunk a bajba jutott nyaralóknak, további támogatói forrásokra van szükségünk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra