Így lehet erős védelmünk a delta variáns ellen

Egyre több tudományos bizonyíték van azzal kapcsolatban, hogy jobb immunvédelem alakul ki azoknál, akik az mRNS-vakcina után egy másik típusú koronavírus-oltást adatnak be második dózisként. Ezzel a módszerrel a korábbiaknál veszélyesebb delta variáns ellen is erősebb védelmünk lehet.

Aggódnak a magyar szakértők a delta variáns terjedése miatt.

Nem tapasztalnak súlyosabb mellékhatásokat azok, akiket két különböző típusú vakcinával immunizálnak az új típusú koronavírus ellen, az így kialakult védelem azonban az ő esetükben erősebb lehet, még a delta variánssal szemben is - írta meg a Nature. Az oltások keverésének hatásait egyébként azért kezdték el vizsgálni, mert az AstraZeneca-féle vakcina első dózisa után - a ritka, de súlyos vérrögképződéses szövődményektől tartva - sokaknak inkább másfajta oltást ajánlottak fel. Azóta már több kutatócsoport is bebizonyította, hogy az oltások kombinálása biztonságos.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
A mellékhatások kockázatát nem, az immunválaszt viszont növeli, ha kombináljuk az oltásokat.A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Biztató eredmények

A Nature cikke több vizsgálat eredményeit is megemlíti. Egy svéd kutatás például több mint 100 ezer olyan ember adatain alapult, akik az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinája után Moderna- vagy Pfizer-féle oltást kaptak második dózisként. Azt látták, hogy az oltatlanokhoz képest a vegyes oltást kapott személyeknél 68 százalékkal kisebb eséllyel alakult ki tünetekkel kísért fertőzés, miközben a két adag AstraZeneca-vakcinával beoltott 430 ezer embernél "csak" 50 százalékkal volt kisebb a megfertőződés esélye, mint az oltatlanoknál. A kevert oltás tehát hatékonyabbnak bizonyult, mint a 2 AstraZeneca-dózis. Hasonló eredményekre jutott egy dán elemzés is: itt azt állapították meg, hogy egy dózis AstraZeneca-oltással és egy adag Pfizer-vakcinával 88 százalékos védelem alakítható ki.

Egy harmadik közelmúltbeli tanulmány pedig arra jutott, hogy a kombinált oltást - egy AstraZenecát és egy Pfizert - kapott egészségügyi dolgozók körében feleakkora volt a koronavírus-fertőzöttek aránya, mint a 2 adag Pfizer-védőoltást kapottak között. Azzal kapcsolatban azonban még zajlik a vizsgálat, hogy vajon a kombinált oltás után is szükséges-e egy harmadik, emlékeztető dózis.

Létfontosságú, hogy az egészségügyben dolgozókat beoltsák - hívta fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!