Koronavírus: aggódnak a magyar szakértők

Aggódnak a delta variáns gyors terjedése miatt a hazai szakemberek. Szerintük már nem elég az oltás, maszk és távolságtartás is kellene.

Koronavírus: erre kér mindenkit a Magyar Orvosi Kamara .

A delta vírusvariánssal szemben fontos, de nem feltétlenül elegendő csak az oltás, a zsúfolt helyeken maszk, illetve távolságtartás is kellene Magyarországon is - figyelmeztetnek szakértők a Népszava tudósításában. Jakab Zsuzsanna, a WHO vezérigazgató-helyettese azt mondta: eddig még nagy átoltottság mellett sem sikerült megállítani a koronavírus terjedését. Mivel a delta variánsnál a nyájimmunitás küszöbe 80 százalékos átoltottság felett van, ezt a jelenlegi oltóanyagokkal akkor sem leszünk képesek elérni, ha mindenkit beoltottunk.

Oroszi Beatrix, az Innovációs és Technológiai Minisztérium járványmatematikai munkacsoportjának vezető epidemiológusa is úgy véli, hogy kevés lesz csak az oltás a fertőzöttek növekvő számának mérséklésére. A szakember szerint továbbra sem tesztelünk eleget, illetve problémát jelent az is, hogy az enyhe lefolyású fertőzöttekről nincs információ, ezért még nem is nagyon lehet megbecsülni a mostani hullám erejét, nagyságát. A szakember azt javasolta, hogy aki teheti, vegye fel a harmadik oltást.

covid family maskin'
Jelenleg a 6-11 évesek körében növekszik hihetetlen mértékben a megbetegedések aránya. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Fekete Ferenc, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet orvosigazgatója egy előadásában azt emelte ki, jelenleg a 6-11 évesek körében növekszik hihetetlen mértékben a megbetegedések aránya. Noha gyermekkorban nincsenek nagyon COVID-szűrő vizsgálatok, de azt már most is látni lehet, hogy a pandémia felfutásában döntő szerepük lesz a gyerekeknek , és ők a legkevésbé védettek. (A védőoltás számukra most van engedélyezési fázis alatt.) A 12 évnél idősebbek ugyan már kaphatnak védőoltást, ám az átoltottságuk nem éri el a 49 százalékot, és ez nagyon kevés a delta megállításához.

Hamarosan elkészülhet a gyermekeknek kifejlesztett koronavírus védőoltás. Az amerikai Pfizer gyógyszergyártó cég és a német BioNTech biotechnológiai vállalat közösen fejlesztett koronavírus-vakcinája az 5 és 11 év közöttiek körében is alkalmazható lesz. A tesztelések már folynak az USA-ban, várhatóan december elején forgalomba is kerülhet a gyermekvakcina .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!