Koronavírus: sok egészségügyi dolgozó halhatott meg

Létfontosságú, hogy az egészségügyben dolgozókat beoltsák - hívta fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A koronavírus-fertőzés következtében becslések szerint 80 ezer és 180 ezer közötti egészségügyi dolgozó halhatott meg világszerte 2020 januárja és 2021 májusa között - közölte csütörtökön a WHO Genfben. Mint kiemelték: a világon már 3,45 millió ember halt meg az országok hivatalos közlései szerint, de a valós szám ennél jóval magasabb lehet.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a szervezet főigazgatója hangsúlyozta: létfontosságú, hogy az egészségügyi dolgozókat az elsők között oltsák be. Jelenleg viszont - 119 ország adatai alapján - öt egészségügyi dolgozóból még mindig csak kettő kapta meg a koronavírus ellen védő valamelyik oltás teljes dózisát. Az átlagmutató azonban hatalmas különbségeket rejt egyes régiók és gazdasági csoportok között - tette hozzá. Míg Afrikában épp csak minden tizedik egészségügyi dolgozó van beoltva, a magas jövedelmű országok többségében az átoltottsági arány a 80 százalékot is meghaladja az egészségügyi dolgozók körében.

Az egészségügyi dolgozók beoltása kiemelten fontos.
Az egészségügyi dolgozók beoltása kiemelten fontos. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Nincs vakcina a szegényebb országoknak

A WHO főigazgatója számos alkalommal felemelte már a szavát a vakcinák méltánytalan globális elosztása miatt, és szüntelenül azt követeli a bőséges készletekkel rendelkező országoktól, hogy osszák meg másokkal oltóanyagaikat. Hiába hozták létre a kis és közepes jövedelmű országok koronavírus elleni vakcinával történő ellátását célzó COVAX-programot , nem áll rendelkezésre elegendő vakcina. A G20-országcsoport tagjai 1,2 milliárd dózis oltóanyagot ígértek a COVAX támogatására, de ebből eddig mindössze 150 milliót szállítottak. Az adományok nagy részére vonatkozóan nincsen menetrend, a WHO nem tudja, hogy mikor és mennyi oltóanyag fog érkezni a program számára a jövőben - fejtette ki Tedrosz.

Magyarországon kötelező az egészségügyi dolgozók oltása Egy kormányrendelet szerint az egészségügyben dolgozóknak kötelező a védőoltás - az első vakcinát szeptember 1-ig kapták meg.

A főigazgató arra kérte az országokat, hogy a veszélyeztetett csoportokat leszámítva addig ne osztogassanak a teljes védettséget biztosító vakcinákon felül emlékeztető oltásokat , amíg a szegényebb országokban emberek milliói még mindig az első dózisukra várnak. A közepes és magas jövedelmű országokban máris csaknem feleannyi harmadik dózist adtak be koronavírus elleni oltásokból, mint ahányat a szegényebb országokban egyáltalán első adagként fel tudtak ajánlani - jegyezte meg.

500 millió dózis év végéig

A WHO célja, hogy az év végéig minden országban a lakosság legalább 40 százaléka be legyen oltva. Ehhez nagyjából 500 millió dózisra lenne szükség. Ezt a mennyiséget a jelenleg működő oltóanyaggyárak megközelítőleg tíz nap alatt képesek előállítani, de a készletek jelentős része a gazdag országokhoz kerül, ahol emlékeztető oltásként használják fel - mondta Tedrosz, hozzátéve, hogy a világon 82 olyan ország lehet, ahol nehézségekbe ütközik a 40 százalékos átoltottság elérése.

Magyarországon tíznapos rendkívüli fizetett szabadságot kap mindenki, aki részt vett az új típusú koronavírus elleni védekezésben. Az egészségügyi dolgozóknak a rendkívüli szabadságot kifizetni nem lehet, hanem ki kell venniük, mert a cél az, hogy valamennyire kipihenjék magukat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra