Így kellene helyesen használni a kézfertőtlenítőket

Ha a kezünk piszkos, lehet, hogy nem is hat majd a kézfertőtlenítő. Mutatjuk, mire kell még odafigyelnünk.

Az egyik legnagyobb tévhit a kézfertőtlenítőkkel kapcsolatban, hogy meg is tisztítják a kezet. Ez azonban nagy tévedés. A kis flakonokban - amiket főleg a koronavírus -járvány kirobbanása óta állandóan a zsebünkben, táskánkban hordunk - lévő alkoholos folyadék ugyanis csak a kórokozókat semlegesíti, a koszt és egyéb maradványokat nem tünteti el. Ezek a szennyeződések ráadásul meg is nehezítik a kézfertőtlenítők dolgát, ezért, ha nincs kéznél meleg víz és szappan, akkor is próbáljuk meg legalább valamivel ledörzsölni a piszkot a kezünkről, főképp, ha kertészkedtünk, kempingeztünk vagy épp horgásztunk. Hogy mi mindenre kell még odafigyelnünk a kézfertőtlenítők helyes használatához, arról az WebMD készített összefoglalót .

A kézfertőtlenítő az örök második

Nem csak azért letaszíthatatlan a járványügyi védekezésben is első helyen álló szappanos, meleg vizes kézmosás a kéztisztítás trónjáról, mert sokkal hatékonyabb az olyan kórokozók elpusztításában, mint a norovírus, a cryptosporidium parvum nevű protozoon parazita vagy épp a kórházi fertőzések többségét okozó Clostridioides difficile. Azért is előzi meg a víz és a szappan párosa a kézfertőtlenítőket, mert ez utóbbi nem képes eltüntetni a nehézfémeket vagy egyéb kemikáliákat.

Ha a kezünk piszkos (saras, olajos stb.), akkor a kézfertőtlenítő sem tudja úgy kifejteni hatását. Fotó: Getty Images
Ha a kezünk piszkos, akkor a kézfertőtlenítő sem tudja úgy kifejteni hatását. Fotó: Getty Images

Legalább ennyi alkohol legyen benne

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) ajánlása szerint érdemes olyan kézfertőtlenítőt választani, ami legalább 60 százalék alkoholtartalmú. Így biztosak lehetünk benne, hogy minden használatkor a lehető legtöbb kórokozót elpusztíthatjuk a kezünkön. Vigyáznunk kell azonban, mert az alkoholos kézfertőtlenítők gyúlékonyak, ezért mindig tartsuk azokat távol a nyílt lángtól vagy a magas hőmérséklettől - ezért nem szabad a kocsiban sem hagyni, a tűző napfényen.

Még így sem biztos, hogy hatékony

Még ha elegendő alkohol is van a kézfertőtlenítőben, akkor sem biztos, hogy hatékony a náthát vagy influenzát okozó baktériumokkal, vírusokkal szemben. Egy tanulmány szerint, ha a kezünkbe tüsszentünk, majd utána fertőtlenítjük egy ilyen szerrel, akkor elképzelhető, hogy a nyálcseppek védelmét élvezve a kórokozók túlélik a folyamatot, míg a meleg vízzel, szappannal, legalább 20 másodpercig tartó kézmosás esetében már sokkal kisebb erre az esély.

A metanolos kézfertőtlenítők ezért veszélyesek

Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerügyi hatóság (FDA) arra figyelmeztet, nagyon sok kézfertőtlenítőben metanolt használnak etanol helyett, ez azonban az alkoholnak az a fajtája, ami képes a bőrön keresztül felszívódni, sőt akár kellemetlen tüneteket is okozni. Ha valaki naponta többször használ ilyen készítményt keze fertőtlenítésére, az akár hányingert, hányást, fejfájást is tapasztalhat, extrém használat mellett a metanol (akárcsak elfogyasztva) homályos látást, tartós vakságot, rohamokat, kómát, az idegrendszer maradandó károsodását vagy akár halált is okozhat.

Tartsuk elzárva a gyermektől

Akár metanol, akár etanol adja az alkoholos kézfertőtlenítő alapját, nem véletlenül van ráírva, hogy gyermektől távol tartandó. Ha ugyanis a kicsi lenyel belőle néhány kortyot, már az is elég lehet az alkoholmérgezéshez, metanol esetén pedig a fent felsorolt súlyos tünetek kialakulásához.

A gyakori és alapos kézmosás az egyik legjobb módszer arra, hogy lelassítsuk a koronavírus terjedését - nem véletlen, hogy minden szakértő és egészségügyi szervezet ezt javasolja. Csakhogy ez a szokás közben komolyan próbára teszi a kéz bőrét - különösen a bőrbetegségben szenvedők esetében.

A túl gyakori használat ezért ártalmas

Sajnos sokan a fertőzéstől való félelmükben szinte percenként kapkodnak a kézfertőtlenítő után, még indokolatlan esetben is. Ez viszont - mivel a legtöbb ilyen készítmény ráadásul alkoholt is tartalmaz - gyorsan a kéz bőrének kiszáradásához, kirepedezéséhez vezet. Ez viszont lényegében egy szélesre tárt ajtó a kórokozóknak, amik így képesek behatolni szervezetünkbe. Természetesen van olyan, hogy valaki elkerülhetetlenül gyakrabban kénytelen kézfertőtlenítő után nyúlni, nekik ajánlott kézkrémet is mindig használni, tehát előbb fertőtlenítés, utána hidratálás, így elkerülhető a bőr kirepedezése és a fertőzés kockázatának megnövekedése.

Lehet, hogy rosszul használjuk?

Ahhoz, hogy a kézfertőtlenítők megfelelően betölthessék funkciójukat, a kezünknek piszok és egyéb szennyeződésmentesnek kell lenniük. Ha ez adott, akkor pedig 1-2 nyomásnyi adaggal alaposan be kell kennünk a kezünket - úgy, mint amikor szappannal kezet mosunk -, tehát a tenyerünket össze kell dörzsölnünk, a kézfejünket, csuklónkat sem szabad kihagyni, ahogy az ujjainkat is érje minden irányból a szer, csak akkor lesz hatékony. Mielőtt bármihez hozzáérnénk, várjunk legalább 10-20 másodpercet, amíg teljesen megszárad a kezünk.

Otthon is elkészíthetjük

Bár a boltban kapható fajták a legjobbak, de akár mi magunk is elkészíthetjük otthon. Mielőtt nekilátnánk, szerezzünk be izopropil-alkoholt, hidrogén-peroxidot, glicerint és desztillált vizet. A kezünket alaposan mossuk meg meleg vízzel és szappannal, és a kézfertőtlenítő tárolására szánt tégelyt, tubust is tisztítsuk ki használat előtt. A hozzávalókat keverjük el ilyen arányban: 4 csésze izopropil-alkohol, negyed csésze hidrogén-peroxid, 4 teáskanál glicerin, 1 csésze desztillált víz (vagy felforralt víz visszahűtve).

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra