Halolajjal küzdhetünk a szorongás ellen
A nagyobb mennyiségű halolaj fogyasztásának hatását vizsgáló kutatásból az derült ki, hogy az olaj jelentős mértékben csökkentette a gyulladást, és - meglepő módon - a szorongást is visszaszorította a tanulmányban részt vevő egészséges fiatalemberekben.
Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb északnyugaton lehetnek olykor élénk széllökések délkeleti irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este többnyire 0, +6 fok közötti értékekre számíthatunk. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.