Az óvatosakat jobban fenyegeti a Parkinson-kór

Egy új kutatás azt mutatja, hogy bizonyos személyiségjegyek a Parkinson-kór magasabb kockázatával hozhatók összefüggésbe.

Az eredmények arra utalnak, hogy a Parkinson-kóros betegek nagyobb valószínűséggel óvatosak, és hajlamosak kerülni a kockázatot. Ráadásul a kockázatkerülés a betegek egész életére jellemző személyiségjegy volt, a tünetek jelentkezését megelőző legalább 30 évre visszamenőleg: a Parkinson-kóros betegek saját bevallásuk szerint ritkán végeztek kockázatos vagy izgalmas tevékenységeket, például nem gyakran hullámvasutaztak vagy hajtottak gyorsan. A mostani tanulmány mellett egyre több kutatás utal arra, hogy a Parkinson-kór nagyobb valószínűséggel sújtja a szigorúbb, óvatosabb személyiségű embereket.

A kutatást vezető Kelly Sullivan, a Dél-Kaliforniai Egyetem neurológusa szerint az is elképzelhető, hogy amit személyiségjegynek hiszünk, az valójában a Parkinson-kór korai megnyilvánulása valakiben. E feltételezés megerősítéséhez azonban még sok kutatásra lesz szükség.

A tanulmányhoz Sullivan és munkatársai 89 Parkinson-kóros beteget és 99 egészséges személyt kérdeztek meg arról, végeztek-e bizonyos tevékenységeket, például hullámvasutaztak-e, kockáztattak-e gyorshajtást, vagy bekapcsolták-e a biztonsági övet 35 éves koruk előtt. Ezután olyan kérdéseket is feltettek, amelyekkel jelenlegi személyiségüket térképezték fel. Az eredmények azt mutatták, hogy a Parkinson-kóros alanyok a neurózis és az ártalomkerülés magasabb szintjével rendelkeztek, mint az egészséges résztvevők.

Az izomműködéshez a dopamin nevű agyi vegyület szükséges, a Parkinson-kóros betegekben viszont a dopamintermelő agysejtek pusztulni kezdenek. Ez a sejtpusztulás vezet a betegségre jellemző remegéshez, valamint mozgás és koordinációs képtelenséghez.

A dopaminszint azonban a személyiséget is befolyásolhatja. Ez az anyag felelős a jutalom és az öröm érzéseinek jelzéséért. Ha valami különleges tevékenységet folytatunk, például ejtőernyővel kiugrunk egy repülőgépből, ez adja a jutalom érzését. Sullivan szerint ha valaki a dopamin alacsonyabb szintjével rendelkezik, kisebb a valószínűsége, hogy megtapasztalja ezt a idegi-kémiai jutalmat, és azt mondja: "Ez fantasztikus, csináljuk meg újra!"

Bár a Parkinson-kór tünetei általában csak akkor jelentkeznek, amikor a dopamintermelő agysejtek már közel 70 százaléka elpusztult, elképzelhető, hogy e sejtek pusztulása a diagnózis előtt már hosszú ideje folyamatban volt. Sullivan ugyanakkor hangsúlyozta, hogy további kutatásokra lesz szükség e folyamat időtartamának azonosításához, illetve annak meghatározásához, vajon a Parkinson-kóros betegekben a fiatal korban jellemző kockázatkerülő viselkedés lehet-e a betegség korai megnyilvánulása.

Sullivan eredményeit az Amerikai Neurológus Akadémia New Orleans-i konferenciáján tette közzé.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!